Termékek

AdalékAromaBotBottartóDobozok, ládákCsalikKiegészítő, kellékErnyőEtetőanyagBojliFőtt magvakHaltartó, merítő, csalihálóPelletHorogMűcsaliÓlomOrsóRuházatSzemüvegekSzettTáska, botzsák, száktartóÚszóVersenyládaDVD-k, KönyvekVödör, dézsaZsinórBojlis kellékekFeeder / fenekezős horgászat kellékeiRablóhalas kellékekRakós botos horgászat kellékeiÚszós horgászat kellékei

2014. március 26.Kora tavaszi hadjárat

Hozzászólások (0 db)

Történelmi utakon robog kis autóm. 1849. április 6.-án ezeken a dombokon nyomultak előre honvédjeink, a tavaszi hadjárat egyik diadalmas csatájában. Isaszeg felé tartok, ahol az Isaszegi Horgász Egyesület, helyiek által „Breki” néven ismert tőzegtavára kaptam meghívást. Vendéglátóm, Király István, az 1946-ban alakult egyesület elnöke korábban körbevitt a tavon, és szavaiból egy ígéretes horgászhely képe bontakozott ki lelki szemeim előtt. A hallottakra keresek mai horgászatommal megerősítést, amihez csupán egyetlen matchbotot hoztam magammal. Kora tavasz, vagy inkább még késő tél van, de szépen süt a nap. Ragyogón szórja még hideg fényét, dicsfénybe vonva a történelmi tájat.

Kora tavaszi hadjárat

 

Az isaszegi csatának akkoriban nagy jelentősége volt. Itt dőlt el, hogy a magyar csapatok lesznek kénytelenek visszavonulni a Tisza vonaláig, vagy a császári-királyi seregeknek kell Budára, vagy Vácra visszahúzódnia, amivel lehetővé válik a Duna-Tisza közének felszabadítása. Nekem koránt sem kell ilyen komoly téttel számolnom. Horgászni szeretnék, és ha a halak győznek, nem történik semmi. Egy nulla oda. No persze igyekszem én is legalább annyira komolyan venni a dolgot, mint tették azt honvéd elődeink. A tóhoz érve, még a korábbi esőzések-havazások nyomai látszanak. Hűvös, visszafogott ilyenkor még a táj, csizmamarasztaló sár mindenütt.


Ébredezik a víz

Hogy ne kelljen sokat cuppogni a fölázott földön, egy, a parkolóhoz viszonylag közeli helyre pakolok le. Jól jön ilyenkor a láda adta kényelem, nem bánom meg, hogy izzasztó cipekedés jár vele. Az egyesület két tavat gondoz, egy nagyobb 4 hektárosat, amin stégek, hangulatos nádasok találhatók, és egy kisebb 3 hektáros, úgynevezett élmény tavat. Tetszik a megnevezés, hiszen ide valóban az élmény kedvéért ülnek le a horgászok. Halat elvinni nem lehet, de cserébe baráti a napijegy, és a halállomány is lehetővé teszi a gondtalan szórakozást. A fogható halak közül elsősorban a fehérnépre számítok, keszeg, kárász a célpont, de ha beugrik egy pontyocska is, azt sem veszem zokon. Miután a ládát elrendezem, az etetőanyagomat veszem kezelésbe. Fekete színű, kifejezetten hidegvízre összeállított gyári etetővel készülök a halak ellen, amihez kevés aromát is adok, csak az íze kedvéért.


Egy lehetséges választás, ha már április :)


Apró-cseprő, mindenkinek


Az aromát vízben keverem el


Egykezes gombóc az alapozáshoz

A tó tőzegbányászat „mellékterméke", valamikor a 70-es években fejezték be itt a bányászatot. Ennek megfelelően a vize alapvetően sötét, a meder aljáról nem is szólva. Ezeket a tényeket figyelembe véve, döntöttem a „terepszínű" etető mellett.  Annak ellenére, hogy a tavaszi vendéglátásra keszegeket várok, apró mikorpellet is található az etetőmben, nehogy a korai pontyok megsértődjenek.  A víz jellegzetessége, hogy a Rákos patak táplálja, amit ügyes zsilipezéssel folyamatosan áramoltatnak, így a leghidegebb hónapokban sem tud teljesen befagyni. (Jövőre ennek nagy hasznát fogom venni.) A patakból befolyó víz sajátos áramlásokat generál a tavon, amiről vendéglátóm tájékoztatott, de a halőrök is nagyon készségesen útba igazítják a vendégeket. Elmondásuk szerint többnyire elég 15-20 méterre horgászni, vagy még ettől is közelebb, de ilyenkor még ki tudja, hol járnak barátaink? Egy finomabb matchbotot hoztam magammal, amire egy vele harmonizáló szereléket készítek. A 14 grammos wagglert mindössze 5db No8-as söréttel ólmozom ki, a további kettő apró sörét az úszóba kerül. A finomhangolásnál érdemes a lamellákat tartó réztüskét kitekerni, és az úszó belsejébe rejteni ezeket a súlyokat.





Egy apró dupla forgó kerül még föl, hiszen csontival fogok csalizni. A vékony karbon antennás úszó körülbelül 30 méterre repül, ahol 1,3-as vizet mérek. Az aljzat a tőzeges tavaknál megszokott, így annak érdekében, hogy ne szedjen össze a horgom minden kis „szöszmöszt", a fenék fölé pár centire állítom. Csali tekintetében a már számtalanszor bevált csontit és pinkit hoztam magammal, illetve egy kevéske szúnyog is előkerült, de most nem neki szántam a főszerepet. Így tavasszal a halak reakciói még lassabbak, hiszen a víz is alig 3-4 fokos lehet, így nem számítok gyors érdeklődésre, de tudom, hogy a fehérje forrás felkutatására halaim fognak energiát fordítani. A csontkukac pedig tömény fehérje bomba, így az etetőmbe is kerül egy jó maréknyi. Egy velem szemben álló facsoportot szemelek ki támpontnak, majd ennek irányába dobom be az úszóm. A kisebb, egykezes gombócokból 5-6 repül a kiszemelt helyre, majd a felcsalizott horog is a helyére kerül.


Fehérje pótlás



Kezdetét veszi a régen várt várakozás. Szeretem ezeket a perceket, hiszen ilyenkor dől el, hogy ott a vízben, a halvérű ítészek miként vélekednek igyekezetemről. Bizalmat szavaznak az aromás, fehérje dús csemegének, vagy úgy határoznak, hogy nagy ívben elkerülik azt. Szerencsémre az úszóm hirtelen elmerülése jelzi, hogy számomra kedvező ítélet született. Beemelek a bottal, mire riadt cikázó menekülés a válasz. Kárászra gyanakodom, és gyanúm hamarosan beigazolódik, tenyeres kis karcsi landol a merítőmben. Az év első halacskáját tartom a kezeimben, hiszen a hosszú téli hónapokban mellőztem a horgászatot. Régi babona, hogy az év első halát még csak ideiglenesen sem teszem haltartóba, hanem egy gyors szerencse puszi kíséretében útjára engedem. A jéghideg kis pikkelyes örömmel veszi a gyors szabadulást, szemvillanásnyi idő alatt tűnik el a tó, sötétlő vizében. Az etetésem környékén széles pörsenések jelzik, hogy egy kárász banda garázdálkodik ott.




Lágy, finom előke, erős, de könnyű horog

Friss csali kerül a horogra, és repül is a könnyű waggler  a helyére. Az úszóm éppen csak beáll, máris sietne vele valaki. Újabb kárász a tettes, szemlátomást az előzővel egy fészekből való. Hogy fenntartsam az érdeklődést, két kis gombócot lövök a horgászhelyemre. A tavaszi, még rozsdás mozdulatoknak köszönhetően akad némi koordinációs problémám a csúzlizással, de ez nem zavar sem engem, sem a halakat. Tudom, hogy most már egyre többet fogok tudni horgászni, belejövök majd a dologba. Pontatlanságom nem bosszulja meg magát, továbbra is jönnek a kis kárászok, de egy két keszeg is horogra kerül. Ilyentájt a halak a víz bármelyik rétegében tartózkodhatnak, így ha abba maradnak a kapások, érdemes az eresztékkel játszani kicsit.








Egy csöndesebb pillanatot követően én is ráhúzok egy jó arasznyit a beállított mélységre, így az előkét az aljzatra fektetve pontyot próbálok fogni. Lassú elhúzós kapás, majd komolyabb ellenállás. Nem nagy potykát fogok, de egy riadt kis pontyfi tátog a merítőben. Ilyenkor hiszi azt a horgász, hogy megtalálta a tutit, és ettől kezdve jöhet a halbányászat. Fél órás kényszerpihenő következik, ami megtépázza önbizalmam. Két újabb csontival tűzdelt gombóc repül a horgászhelyemre, majd ismét csend. Az eresztékkel kezdek el újból szórakozni, egy hirtelen ötlettől vezérelve jó 30 centire a fenék fölé húzom. Az úszónak nincs ideje kényelembe helyezkedni, vadul lerántja valaki. A hal húzásából pontyra gyanakszom, ráadásul egy jobbacskára. Az orsómról szépen kéri a zsinórt, én, pedig ha már kéri, adom is neki. Szerelékem nincsen a végletekig lefinomítva, számítottam rájuk, így tudom, hogy van tartalékom bőven. A hideg víz is az én malmomra hajtja a vizet, akarom mondani halat.


Korántsem oly vehemens a védekezése, mint lenne az pár hónap múlva. Végül szép, karcsú kis pikkelyest merítek meg. Elégedetten tartom az arcom a napba, első pecának soha rosszabbat! A kiérkező halőrrel beszélgetek, aki sok fontos dolgot oszt meg velem a vízről, így tudom, ide még visszatérek. Addigra már átmelegednek kis barátaim is, és a szebb halak is előkerülnek. A tavon végignézve elképzelem, milyen szép is lehet akkor, mikor minden kizöldül. Mivel nem tudom az egész napot a halaknak szentelni, 4 órányi lógatás után befejezem a horgászatot. A haltartómban raboskodó halak csak egy fotó erejéig fosztódnak meg szabadságuktól. Ezen elgondolkodom picit. Szabadság. Milyen furcsán cseng ez a kifejezés ott, ahol pont érte küzdöttek sok-sok évvel ezelőtt.

 

 

A halak vígan elúsznak, én pedig csendesen pakolászok. Hazafelé, a zászlót tartó honvéd emlékművénél elkalandozok picit. Fogunk még találkozni, megígérhetem!

 

Polyák Csaba (csabio)

Fotók: Futó Márton, Polyák Csaba

 


Kapcsolódó anyagok


Hozzászólok



Jelenleg nincsen hozzászólás!


Kapcsolódó írások


További írások


Hírarchívum


Lap tetejére
«« Vissza az előző oldalra
Magazin Online TV