Termékek

AdalékAromaBotBottartóDobozok, ládákCsalikKiegészítő, kellékErnyőEtetőanyagBojliFőtt magvakHaltartó, merítő, csalihálóPelletHorogMűcsaliTalicskaÓlomOrsóRuházatSzék, ágy, fotelSzettTáska, botzsák, száktartóÚszóVersenyládaDVD-k, KönyvekVödör, dézsaZsinórBojlis kellékekFeeder / fenekezős horgászat kellékeiRablóhalas kellékekRakós botos horgászat kellékeiÚszós horgászat kellékei

2009. június 30.Aranyos városka Radece

Hozzászólások (17 db)

Aranyos, mert az Európa Bajnokság tizenöt éves történelmében sikerült megszereznünk első bajnoki címünket. Egyéni Európa Bajnokkal már büszkélkedhetünk Nagy Attila személyében, de a csapatelsőségre eddig várni kellett.

Aranyos városka Radece
Egyszerűnek koránt sem nevezhető a történet, hiszen az időjárás és ebből adódóan a víz is jelentett kihívást.


A versenyt megelőző hétköznapok minden horgászata egy önálló rejtvény volt.
A víz tisztasága (zavarossága), mélysége napról napra változott.


Ha a versenyzők a becsülettel elvégzett tréning után úgy érezték, hogy közelebb jutottak a megoldáshoz, elég volt a következő reggelen kinézni a szálloda ablakán, s már látszott, hogy az új nap új feladatot és új körülményeket jelent.
A „Sava", ahogy a helyiek hívják, egy érdekes folyó.


Magas hegyek között száguld helyenként tarajos hullámokat szórva, majd Radice térségébe érve megszelídül.
A huszonhét országból érkező öt-öt versenyző számára nem lehetett kialakítani egységes szektorokat, mert a part ezt nem tette lehetővé.


Bár az „A" szektort kivéve, azonos oldalon kerültek kijelölésre a szektorok, az „A" és az „E" szektor között mégis hét kilométert kellett sétálni.


Azaz, praktikusabb volt autózni, mert a tréning, vagy versenyek időtartama nem tette lehetővé, hogy a három órába a nézelődő minden szektorba eljusson gyalog.


Az egyes szektorok homogenitását sem lehetett biztosítani, ezért a rendezők az úgynevezett „osztott szektor" megoldást választották.


Szektoron belül is nagy eltérések voltak a vízmélységben és a fogható halak mennyiségében is.
Az osztott szektor azt jelentette, hogy a szektorok első felét mérlegelés után a másik felétől külön értékelték.
A teljes szektorban így kettő egyes, kettes, hármas... stb. eredmény született.


A víz többnyire mély volt, helyenként elérte a tíz métert. Ezeken a helyeken egész röviden lehetett horgászni. Az EB domináns botja a rako volt, nem is lehetett más botokat látni.


A teljes mezőnyre jellemző volt, hogy egy taggal rövidebb bottal igyekeztek megoldani a feladatot, de sokan top settel próbáltak halat fogni.


A szerelékeken gömbúszók és laposúszók is helyet kaptak. A víz lassan áramlott, ez önmagában még nem jelentett nagy feladatot.


A szektorokban azonban egymástól csak néhány hellyel odébb ülő versenyzőknél is látható volt, hogy egész másként sikerül megfogni a halakat.


Volt, aki gömbúszóval úsztatott és sikeres volt, három hellyel odébb viszont nem sikerült ezen a módon kapást kicsikarni. Itt a stabilabb csali felkínálás jelentette a megoldást.


A horogra legtöbbször szúnyog került, aminek minden szemfüles versenyző bővében lehetett. A tűzőszúnyogból mindenki annyit vihetett be, amennyit a bátorsága engedett.


Míg az etetőanyagot, vagy a földet szigorúan ellenőrizték, az élő anyag esetében ez a szigor a tűző szúnyognál megállt. Elképedve néztem, hogy néhány versenyző három deci tűzőt is limitált.


Egy darabig kísértem a limitelő csapatot, de aztán rá kellett ébrednem, hogy őket csak az etető szúnyog érdekli. A tűzőt rendszerint külön edényben mutatták be a versenyzők, amiben már eleve víz volt és benne a szúnyoglárva.


Senkinél sem láttam, hogy ezt mérték volna.
Maguk a versenyzők is mosolyogtak az új szokáson. A baj csak ott volt, hogy néhányan a pofátlanság határait is túllépve mutatták a meglepő mennyiségű tűzőt, de a limitelők ehhez is jó képet vágtak.


Ezen a versenyen talán nem jelentett előnyt a több tűző, mert a horogra legtöbbször egy szál is elég volt. Ezt azonban nem lehetett tudni előre.


Németh László

A halak átlagsúlyát a tréningek alapján három - négy dekásban lehetett meghatározni, ami a versenyen be is jött.
Így a fordulók alatt számolt halak elég pontos képet adtak arról, hogy a fontosabb versenytársak éppen hol tartanak.


Szénási Béla

Bónuszhalak is jelentek meg hétvégére, ami egy - egy helyen kissé átalakította az erőviszonyokat.
Egy cseh versenyző Ambrus Tibor szektorában vasárnap éppen egy órán át fárasztott egy öt kiló körüli pontyot.


ifj. Varga József

A pontyon kívül alig kettő kiló halat fogott, de a nagyhal hozzásegítette a szektor megnyeréséhez.


Milkovics Péter

A szombati eredmények után válogatottunk minden tagjának lehettek egyéni dobogós, vagy akár győzelmi esélyei is. A csapatszellem azonban felülírta az egyéni villongásokat.


Nagy András

Több világversenyen láthattuk már, hogy az angolok minden helyzetből veszélyesek tudnak lenni, mert nem ismerik a megalkuvást. Így volt ez ezen a hétvégén is.


Walter Tamás

Az utolsó percig küzdöttek az elérhető legjobb eredményért. Nem volt ez másként a Belga csapatban sem. A vasárnapi mérlegelés közben csak reménykedni lehetett, de biztosra menni nem.


Ambrus Tibor

A Belga és az Angol válogatott is fantasztikus teljesítményt nyújtott ezen a napon.   


Magyar Szilárd

A végső győzelmet azonban már nem tudták elvenni hazánk válogatottjától.  


ifj. Varga József

A vasárnapot egy jó hangulatú eredményhirdetés követte, ahol versenyzőink fotósok hadától figyelve vehették át az Európa Bajnoki kupát.































Az írás után található galériában közel háromszáz képet láthatnak az Európa Bajnokságról.
Molnár Zoltán

Kapcsolódó anyagok


Hozzászólok



Hozzászólások

4 oldal, 17 összesen, 1-5 ««  «  1 2 3 4  »  »»

2009.07.06. 12:13 Kámán Jenő

Kedves Andris
Biztos voltam benne, hogy így állsz a kérdéshez. Azt is tudjuk, hogy sok világversenyen fogsz még részt venni. A jövő a ti menedzselésetekben van, nem a mostani másodosztály vergődésében.
Ők csak vitatkozzanak, ti meg horgásszatok minél eredményesebben.
Gratulálok az Európa Bajnoki aranyérmedhez!

2009.07.05. 21:36

Tisztelt Kámán Jenő.
Abszolút nincs bennem tüske, vagy rossz érzés azért, mert nem horgásztam a versenyen. Azt hiszem, hogy nem lett volna olyan ember, aki egy olyan csapatból cserél, akik 7 pontot pecáztak. Amikor megmondták, hogy kikből áll az utazó keret, akkor azon túl, hogy nagyon boldog voltam, hogy 22 évesen a "nagyokkal" mehettem világversenyre, tisztában voltam vele, hogy nagy valószínűséggel csere leszek. Ez így is volt, ami szerintem teljesen természetes, egy ilyen nevekkel felálló válogatottnál. Egész héten edzettem a többiekkel és, ha egy kicsit is hozzá tudtam segíteni a csapatot ehhez az Európa bajnoki címhez, akkor már megérte. Persze kicsit sajnálom, hogy nem tudtam élesben is kipróbálni magam, de remélem még lesz rá alkalmam.

2009.06.30. 19:26 Kámán Jenő

Ne feledkezzünk meg a csapat segítőiről sem. Sok köszönet jár nekik is, alaposan kivették részüket a sikerből.

2009.06.30. 19:08 Kámán Jenő

Mindenki jól teljesített. Nagy András is hozta volna magát.
Az már csak szerencse, vagy pech kérdése volt, hogy a csapatból nem lehetett cserélni. Három 1-es és két 2-es után egyetlen nemzet kapitánya sem cserélt volna.
Gondolom mindent megtett a csapatér így is.

2009.06.30. 18:44 Vasi pecás

Gratulálok a fiúknak. Fantasztikus eredményt produkáltak.
Méltán lehetnek büszkék a teljesítményükre.
Mert ez mögött az eredmény mögött van komoly teljesítmény.
A mi megyei versenyzőinknek is vissza kellene venni az arcukból aztán elkezdeni szorgalmasan gyakorolni.
Persze csak ha akarnak még valamit felmutatni!

4 oldal, 17 összesen, 1-5 ««  «  1 2 3 4  »  »»

Kapcsolódó írások


További írások


Hírarchívum


Lap tetejére
«« Vissza az előző oldalra
Magazin Online TV