A mai napon ezt a tulajdonságát vettük górcső alá. Ezt a tesztet követi majd egy vízparti teszt is.
Nem maradhat ki azonban a sorozatból az Exner és a Walter úszó sem.
Nézzük, mit sikerült „művelnünk" a Cralusso Dart úszójával.
Amit erről az úszóról első látásra megállapíthatunk az az, hogy nem természetes anyagokból készült.
Aki nem szereti, elsősorban ezt szokta érvként felhozni.
A gyártó azonban nem kompromisszumként választotta az alapanyagot.
Célja éppen az volt, hogy a balsafa és a pávatoll sérülékenységét küszöbölje ki egy szokatlan, legalábbis az úszógyártásban szokatlan alapanyag felhasználásával.
Így született a jellegzetes királykék test és a műanyag, átlátszó szár, benne egy apró beosztású papirkával.
Az alsó ponton, mint minden testes waggleren, egy forgó található.
Tesztünk alkalmával ezt a forgót fogóval erősen megfogtuk, majd mintha az úszót eldobnánk, többször nagyot lendítettünk rajta.
Ez a teszt annyiban ad nagyobb terhelést a szabad dobásnál, hogy itt az úszó súlya egy merevebb forgón jelentkezik, mert a forgó természetes lazasága nem tudja a mozdulatokat csillapítani.
Ez a vizsga nem jelentett elviselhetetlen terhelést, mert az úszónak semmi baja sem történt.
Irány az alsó ponttól a felsőre.
A Dart-son itt egy légterelő lamella található, ami három szárnyból áll.
Ezek a szárnyak a tengelyükre minden irányból merőlegesek, spirális deformáció nem látható rajtuk.
Ez azt jelenti, hogy feladatuk szerint az egyenes repülésért felelősek, miközben ki kell zárniuk az úszó repülés közbeni, tengely körüli forgását.
Ez a légterelő lamella az úszó száráról könnyen leszerelhető.
Az úszó egyaránt használható antenna nélkül és antennával is.
Örömhír, hogy a piacon megtalálható antennák nagy része kompatibilis a Cralussoval.
Az antenna carbonszárát egyszerűen a szár furatába illesztjük, majd addig toljuk előre, amíg megszorul.
Ez mindössze néhány milliméter.
Ez a szár alsó része, a testből kiemelés után.
A képen is látszik, hogy a szár alul nyitott.
Ez nem anyagtakarékosságból alakult így.
Oka, hogy a szár, mint ahogy azt később látni fogjuk, légmentesen illeszkedik a testbe.
Itt a szárat akár több centimétert is tolhatjuk előre, ami azt jelentené, hogy a zárt szár sűrítené maga előtt a levegőt.
Ez egy bizonyos mértékig nem jelenthet gondot, de végtelenségig a levegőt sem tudjuk sűríteni kis nyomáson.
Ha tehát a szár zárt cső lenne, a testbe való teljes betolás után a besűrített levegő azt visszanyomná néhány millimétert. Ez pont a súlyozás pontosságát tenné tönkre.
Nem tudom, hogy tervezéskor eleve így készültek a prototípusok, vagy a modellezés közben derült ez ki a tervező számára, de a szükség szerinti egyetlen jó megoldást választotta azzal, hogy a szárat alul nyitva hagyta.
Így a levegő a szár testbetolása esetén sem sűrűsödik túlzott méretben, mert a szár meglehetősen hosszú.
Ebbe az öntési furatba kell a szárat beilleszteni.
Itt eleve található súly, mely nem beépítve, hanem behelyezve van a testbe szabadon.
Ha az úszó súlyozásához a gyári mennyiségű súly sok, akkor egy mozdulattal távolítható el belőle.
Ez az öntési furat már az alsó ponton elhelyezkedő, más úszóknál tőkesúlynak hívott és lamellákból álló súly illeszkedési helye.
Itt nem található meg az úszó teljes tőkesúlya, hiszen a furatba mindössze egy szinterezett fém kúp kerül, melynek egyik végén található az a menet, ami nem csak beleilleszkedik a furatba, de kellő precizitással bele is ragasztották oda.
A víz közlekedése ezen a ponton kizárt.
A felhasznált ragasztó nem csak a kúp rögzítéséért felel, hanem a lég - és vízmentes zárást is biztosítja.
A forgót tartalmazó alkatrész belső pontján, egy - másfél centiméterrel túlnyúlva tölti ki a belső teret.
A ragasztó kellően rugalmas.
Nézzük a test másik oldalának „szigetelését".
Ebbe az öntési furatba illeszkedik a szár.
Valami azonban innét is kikandikál.
Egy újabb merész vágás után a furat közepéig jutunk.
A levágott darabban azonban szilikon gyűrűket találunk.
Azért nem gumit, mert arra a víz erősebben hat, mint a szilikonra.
Ez a két szilikon gyűrű gyakorlatilag örökéletű.
Precízen került kialakításra a szilikon gyűrűk hornya.
A testben ez a két gyűrű felel azért, hogy ide víz már ne juthasson be.
Ezeknek a gyűrűknek jutott az a feladat is, hogy a szár pontosan és kellően szorosan illeszkedjen az öntési furatba.
Ha a gyűrűk nem lennének ilyen precízek, akkor a bekalibrált úszószár dobáskor, vagy akasztáskor elmozdulhatna a helyéről, és ez újabb beállítást tenne szükségessé.
Az egyik legsérülékenyebb úszóalkatrész az úszó szára.
Nézzük, mit sikerült kihozni a Cralusso szárából.
Ezen a napon huszonhét fok volt kora délután. Úgy gondoltuk, nehezítünk egy kicsit a feladaton.
Ehhez nem kellett mást tenni, mint egy jó kávét elfogyasztani.
Ezt lefőzni, meginni, nagyjából húsz perc. Hogy mi volt ebben a nehéz?
Mindössze annyi, hogy a Cralusso szár addig a háromfokos hűtőszekrényben várakozott.
Na, most légy flexibilis, gondolhattuk volna.
Kíváncsian kezdtük a hajlítgatást.
Na nem húzom sokáig a kedves olvasó idegeit. A szár hajolt, és hajolt, és csak hajolt. Ezt a terhelést semmilyen körülmények között nem kell kibírnia egy úszó szárának.

De ha már dolgozunk, dolgozzunk rendesen.
Az úszó szára addig volt hajlítható, hogy a szár végek már nagyon közel voltak a párhuzamostól!

Aztán a szár összeroppant.
Egy gyors mozdulattal ismét kiegyenesítettük, majd újra hajlítani kezdtük.

A szár úgy, hogy egyszer már megtört, majdnem ugyanazokat a flexibilitási értékeket mutatta, mint az általunk okozott sérülés előtt.
Ne felejtsük el, hogy mindezt hidegen!
Ilyen komoly „szártörés" után kihajtottuk a sérült szárat, majd akár mehettünk volna vele horgászni.

Az igazi tönkre tevő próba a mechanikus sérülések elviseltetése volt.
Itt már addig fajult a kísérlet, hogy egy éles nagykéssel kettévágtuk a műanyag csövet.
Ez sem volt azonban egyszerű.
Éles kés és erő egyaránt szükséges volt hozzá.
Szinte kizárt dolog, hogy ezt az erőt egy kagylóval való találkozás esetén a szár megkaphatja.
Ránéztem az apró darabokban fekvő úszóra, majd megállapítottam, hogy a teszt sikeres volt. Legalábbis sikeresen tönkretettünk egy úszót!
Azt azonban bátran kijelenthetem, hogy azoknak az erőhatásoknak és erőirányoknak, amiknek ezt az úszót kitettük, nem kell egyetlen wagglernek sem megfelelni.
Így az is egyértelművé vált, hogy ezt az úszót még egy nagyon rosszul sikerült, és nagyon rossz helyen végrehajtott horgászattal sem lehet tönkretenni!
Minden mást erről az úszóról a vízparton fogunk kipróbálni. Tartalmaz ugyanis újítást bőven, mely egy következő íráshoz is biztosít izgalmas témát.
Molnár Zoltán
Hozzászólások
2009.10.14. 20:29 Döci
Gyakran használom, nem volt vele gyakorlatban problémám. Az ára húzós, a többihez képest. Akadókkal teli vízben nem használom, nehogy elveszítsem.
2009.10.12. 21:02
Én használtam versenyeken igencsak problémás mikor 3-4 antenna is elfogy 1 verseny alatt....Nem beszélve arról, hogy per pillanat van 2 uszóm szár nélkül..Szóval konyhapecára tökéletes, de nagyon sokan térnek vissza a régi jól bevált úszikhoz a versenyzők közül...
2009.10.12. 18:04 kívülálló
Érdekes azért volt a Clarussonak az a nagy Madonicei fellángolása, mikor a magyar csapat világbajnok lett mindenki a Clarusso nyalókájával horgászott, az idén kint voltam a klub VB-n és szinte senkit nem láttam Clarussoval horgászni!
A meccs uszó a látottak alapján nagyon strapabíró, evvel szerintem régen dem volt gond, csak pl. Velencén baromira nem láttuk rajta a kapást, egyszerűen érdekes, de ott érzéketlennek találtuk, Csepelen jó volt a tavaszi nagy mafla dévérek eldugták rendessen!
2009.10.10. 10:29
Szerintem meg Elvis a király.
Az úszó bemutatása valóban profi, alapos. Gratulálok. Érzékenységben nem veri a hagyományosat, egyedül a tartósságában verhetetlen. Én is használtam, bár végül maradtam a klasszikusoknál. Az UFO OK, de a Rocket szerintem nem jó. A felakadó úszó miatt sok vele a macera, (a vezető acél száron akad fel az úszó) egy idő után elajándékoztam a Rocketet. Az új Slidere viszont ígéretes. Mindezek ellenére maradok a természetes alapanyagokból készült úszóknál. Nekem minden mellett ez is fontos, még akkor is, ha tudom, hogy már rég nem bambusznád botokkal horgászunk. Azért ahol lehet, és van választásom, "to be natural". :-)
Mivel semmi más nem ront az úszó tökéletességén, én is csak ajánlani tudom a termékeit mindenkinek. (Rocket-et kivéve)
Králik Karcsinak pedig minden elismerésem, mert egyébként kreativitásban, ötletekben valóban maximálisan piacvezető a világon is!
carpx
2009.10.09. 19:38 Horváth Ferenc
Jó a teszt, de nagyon kiváncsi vagyok a dobhatóságra és az előttem írt gubancra.
Való igaz, Molnár Zoltán a király ha versenyről van szó.
Nem is találkoztam még olyannal, aki ezt elvitatta.