A csukák azért az akadókat, töréseket továbbra is előnyben részesítik változó jelleggel.
Az etológiából ismert, hogy állati agresszió a táplálék konkurenciát és a szaporodási konkurenciát szokta kísérni.
A csuka, ha éhes, legjobban saját fajtársával hozható ki a sodrából. Ha sikerül olyan csuka utánzatokat készíteni, és természetesen a helyzetnek megfelelő kulcsingereket keltően mozgatni, akkor fokozatosság elvét betartva, kellően felbosszanthatjuk az éhségtől majd kieső szemű csukát.
A nyugalmából kivetkőzött csuka hajlamos az alapvető óvatossági szabályokról is megfeledkezni ezért ezzel a módszerrel könnyen megfogható.
A csuka teljes körű felbosszantásához, két jól megtervezett wobbler többnyire elegendő szokott lenni.
Mivel a csuka a langó vizeket szereti ezért ezek a wobblerek többnyire kétrészes és kellően nagy méretű és lehetőleg realisztikus csukautánzatok kell, hogy legyenek.
A biológiai ingerek természetéből következik, hogy egyféle folyamatos ingerhez sokkal könnyebben adaptálódik, és így közömbössé válik az egyed.
Törekedni kell arra, hogy inger kicsit változó legyen, és így kellőképpen kíváncsivá tegye és így folyamatosan bosszantsa a csukát a kihívás.
Ennek tükrében az első, a passzív csukát imitáló wobbler, inkább a pihenő, világosabb színű csukát kell formázza. Az ilyen csukautánzat ezüstösen világos, passzív színű szokott lenni. Az sem baj, hogy ha a fejrésze kicsit pirosas, mert azt a képet sugallja, hogy a leharcolt kis csuka, azért settenkedik ide, mert pihenőhelyet keres, ahol meghúzhatja magát. Az ilyen csukautánzatot a lehető leglassúbban kell mozgatni, úgy, hogy ne produkálja a csuka rablásaira jellemző oldalfelvillanós, ráfordulós jelleget.
Ezzel szemben az aktív csukát imitáló wobbler inkább élénkebb mozgású, csukás rejtő színű, de mindenképpen világos piros hasú, a csuka rablásaira jellemző oldalfelvillanós, ráfordulós jelleget határozottan hordozó kell legyen.
A CAPTURE LURES JACKY PIKE két csukautánzat wobblere első ránézésre messzemenően megfelelni látszott ezeknek a követelményeknek.
Miután beszereztem belőlük, és kipróbáltam, először azt hittem, hogy selejtesek ezek a wobblerek, mert a kétrészes wobblerek hátsó farok része lassú sebesség tartománynál oldalra dőlt (mivel a farokrész metszete ovális) és így a wobbler mozgását nagy mértékben gátolta.
A wobbler dobhatósága ebben a formában nem volt megfelelő, mert a farokrész kóválygó jellege miatt pontatlan volt a célratartása, ráadásul nagyobb távolságra nem is igazán sikerült dobni, pedig egy ilyen csukaimitáció esetében fontos követelmény, hogy messze túldobjuk a tartást, ahol a csuka les.
Később rájöttem, hogy ha ívesen rántom meg a wobblert, akkor már produkálja azt a farokfelvillantós ráfordulós jelleget, amit a csuka rablásaikor megfigyelhetünk.
Bárhogy is ügyeskedtem nem tudtam vele csukát fogni, ezért úgy döntöttem, hogy etológiailag helyes módon mind az aktív mind a passzív csukát átkonstruálom, mert éreztem, hogy messze ezekből a wobblerekből lehet elkészíteni a legjobb csuka utánzatokat.
Ezek már az átalakított JACKY PIKE wobblerek egy csónak hátuljánJACKY PIKE /átkonstruált verzió/
Hossz: 16.5 cm
Tömeg: 25 g
Vízben felvett pozíció bedobás után: átkonstruálás után csukához hasonlóan, egyenesen áll, annak ellenére, hogy kétrészes.
Vontatási mélység: 2,5-4,5 m, de ennek ellenére sekély vízben is használatos.
Vontatási sebesség: a passzív kivitel alapból lassú, inkább felfelé liftezős, az aktív kivitel lassú mozgású, felfelé liftezős, de íves rántásokkal tökéletesen produkálja a ráfordulós oldalfelvillanós kulcsingert.
Színek:
Passzív színű csuka, enyhén véres fejjel.
Aktív színű csuka, erős világos pirosas hasi kulcsingert színnel.
Felhajtóerő: 0.12 N (12.5, g súllyal terhelve kezd merülni, tehát erősen felúszó jellegű a wobbler)
A JACKY PIKE wobbler átalakításának menete a következő:
Nagy erőfeszítéssel távolítsuk el a csuklókat az eredeti wobblerből
Készítsünk függőleges nútot a wobber első és hátsó részébe
Ez az aktív csuka csuklója. Látható, hogy a felső hurok a lehető legnagyobb, annak érdekében, hogy a farokfelvillanós akció esetén a hátsó rész jól oldalra dőlhessen, de el azért ne feküdjön
Illesszük be a csuklót a wobblerbe és ragasszuk be 5 perces UVERAPID vagy Loctide Super Bond géles ragasztóval. A száradás után a wobbler hátsó részbe is ragasszuk be a csukló másik felét
A passzív csukaimitáció csuklója alapvetően más kialakítású, mivel teljes egészében meg kell gátolni, hogy a farokrész megdőljön, hiszen az ilyen csuka csak oson a tartáshoz, nem pedig rabolAz így átalakított JACKY PIKE wobblerek már nem kóvályogtak dobás közben a levegőben, és a dobástávolságuk is valószínűtlenűl nagyra, az eredeti 2-3 szorosára nőtt.
A dobásához minimum 30-60 gr-os dobósúlyú könnyű csukázó bot kell, de igazán egy 40-80 gr-os közepes pergető bottal kelthetők életre ezek a wobblerek.
A következő rajzok a wobbler mozgatását mutatják:
A passzív színű és nem dőlős csuklójú Jacky Pike-ot dobjuk be jó messzire a kiszemelt akadótól, és nagyon lassan, a lehető legfinomabban kezdjük el húzni.
Meg megállva lifteztessük finoman. Az akadót felülről közelítsük meg, és állítsuk meg a szélén a wobblert, mintha megpihenne.
Ekkor az akadóban lévő csuka szemügyre veheti. Azért kell megállítani az akadó szélén a wobblert, mert az a maga körül keltett áramlási ösvény által már rég az akadóban lapuló csuka tudomására hozta, hogy egy hal jár erre, de minden bizonnyal már az akadó szélére érve rájött (az oldalvonal képalkotó képességének távolságán), hogy elég nagy falat, és így nem biztos, hogy el bírja kapni.
Nos egy kicsit hagyni kell a csukánál leesni a tantuszt, hogy itt bizony egy fajtárs jelent meg, aki nem biztos hogy észrevette ki is itt az úr. 1-2 perc várakozás után finoman indítsuk meg a csukaimitációs wobblerünket.
A kapás ilyenkor szokott bekövetkezni.
Ha mégsem, akkor a figyelő csukaszempárok az akadó túlsó széléig követik a kis csuka wobblert, és ott próbálják tudtára adni, hogy az akadó gazdája itthon tartózkodik.
Ha mégsem járnánk sikerrel a passzív csukát formázó wobblerrel, akkor az aktív, rejtőszínű csukautánzattal kell ráhoznunk a szívbajt az akadó gazdájára. Ilyenkor a jó messze bedobott wobblert meghúzzuk erősebben, és oldalsó elnyújtott „S" alakú rántással a rabló csuka farokfelvillanós jellegű mozgását keltve, az akadóig rántjuk a műcsalit.
Így, a akadóban lévő csuka ,azt hiszi, hogy a kis csuka az akadó előtt rabolva eszi előle a prédát. De hiheti azt is hogy pont őt nézte prédának a kis pernahajder, de még időben kapcsolva mellévágott.
Na ilyenkor a csuka szinte mindég kivágódik az akadóból és a kis csukát móresre tanítandó odavág neki.
Persze ha mégsem ugrik ki a csuka, akkor az akadó túlsó végén is előadhatjuk a történetet, mert valahol csak ki kell jönnie a csukának.
Ha kijött valahogy így néz ki. Jellemzően keresztbe próbálta benyelni a csukaimitációs wobblertA JACKY PIKE wobbler az átalakítások után nagyon fogós és szelektáló jellegű vagyis 1-1.5 kg-os méreten felüli csukák meghorgászásának „csodafegyvere".
Segítségével egy csukás pergetés táplálkozási időablakán kívül is komoly eredményeket lehet produkálni. Igaz, hogy maga az átalakítás babra munka, de megéri.
Titanka
A wobbler átalakítós képeket Turóczi József fényképezte.
Az írás nagy képekkel a mellékletben olvasható!
Hozzászólások
2010.03.08. 10:59 Csaszi
Végre bontogathatod a szárnyid, titánka!
Még ennyi :-))ságot nem olvastam seholsem, hát még ennyi áltudományos maszlagot!
2010.01.13. 10:02 Vasvári Ferenc
Látszik az íráson, hogy sok munkát, energiát fektettél bele.
Gratulálok hozzá!