2010. február 11.Téli örömök

A sikerhez nem kell más, mint lehelet finom végszerelék, jó csali és etetőanyag, no meg a megfelelő hely kiválasztása. Cikkemben Ambrus Tibor világbajnok lesz a szakértőm, aki készségesen megosztja az olvasókkal a témában szerzett tapasztalatait.
Viszonylag enyhe telet tudhatunk eddig magunk mögött. December elejéig ritkán voltak fagyok, de azért a tél az mégiscsak tél.

A nyáron aktívabb, nagyobb halak a lehűlt vízben már egyre nehezebben csalhatók horogra.
Ilyenkor a horgászatra kiéhezett sporttársnak gyakran meg kell elégednie a - bizonyos helyeken - még ekkor is szép számban fogható apróságokkal.
A szentesi Kurcához hasonló vizek száma több mint gondolnánk, hiszen a legtöbb város vagy település közelében található valamilyen csatorna ahol, ha kis foltokban is, de nem fagy be a víz.

A Tibor által kiválasztott horgászhelytől nem messzire (kb. 25 és 50 méterre) található két meleg vizes kifolyó, és mivel a legtöbb horgász nagy halra szeret horgászni, ezért csak ritkán zavarják meg az itt élő apró uszonyosokat, vagyis zavartalanul élhetnek ezen a csendes részen.
A horgászok egy része egyszerűen félreteszi felszerelését ebben az időszakban.

Mondván úgysem lehet semmit fogni.
Tibor nem tartozik közéjük. Ugyanis ha ígéretes horgászatról van szó, akkor nem szokott nemet mondani a felkérésnek.


Etetni, de hogyan?

Szakértőnk etetési technikája nem sokban tér el a nyáron megszokott eljárástól. Az alapozó etetést épp úgy pohárral végzi, mint az év többi szakában. A keverék állaga azonban egy kicsit más.
Finomabb részecskéket tartalmaz, mint a meleg vízben használt változatok. Egészen sötét színű, aromásabb és gyorsabban oldódó, szénhidrátokban gazdag keveréket használ.

Tibor, miközben végzi az etetőanyag bekeverését, felhívja a figyelmem egy fontos dologra. „Az apró szemcsés etetőanyag bekeverésére kitüntető figyelmet kell szánni, ugyanis ezek a keverékek jobban hajlamosak a csomósodásra. Annak érdekében, hogy ezt elkerüljük, a nedvesítésre szánt víz és aroma etetőhöz való hozzáadását lehetőleg három szakaszban kell végezni.

Először az aromát öntsük hozzá a száraz etetőanyaghoz." Ezt sokan biztos máshogy csinálnák, de Tibornak természetesen erre is van válasza.
„A folyadék aroma teljes tartalmát szeretném felhasználni, ezért kezdem ezzel a keverést. Mellesleg a Dévér Special aromának nagyon kellemes édes íze van, amit garantáltan nem lehet túladagolni.

A 2 kg keverékbe tehát bele került a teljes flakon tartalma. Ezután pihentetni kell a keveréket és a maradék nedvességet némi vízzel kell pótolni."
Világbajnok barátunk minden alkalommal visz magával apró etetőszúnyogot is, amit ezúttal 2 kg Maros Mix Barna löszbe kevert bele.

Elmondása szerint ez a 0,5 kg mennyiség szúnyogból rengeteg, még akkor is, ha a halak imádják. Ugyanis egy veszélye van ennek a csalinak. Ha télen, túl sokat használunk belőle ezen a vízen, akkor a kifogott halak mérete egészen apró lehet.

Persze Tibor most sem számít hatalmas, szákolós lapátdévérekre, de nem mindegy, hogy 5-6 dekás halakat fog vagy csupán 1-2 dekásakat.
Ezért csupán 3 gombóc etetőanyag, 3 gombóc földes szúnyog és némi csontkukac közreműködésével csinálja meg a halaknak szánt alapozó etetést.



Szerelék a végletekig lefinomítva

A szerelékre épp úgy nagy figyelmet kell szentelni, mint a csalik, etetők elkészítésére.
A Tibor által kirakott három top szettre kétféle típusú, de egyformán érzékeny úszót szerelt fel. 2 db Maros Mix Seria 46 (0,3 és 0,5 g) és egy Seria 45-öst (0,5 g).
Az első hagyományos formájú, és vékony üvegszál antennával rendelkezik, mely a borongós időben is jól látható, de megfelelően érzékeny.

A második úszó is hasonló paraméterekkel rendelkezik, de ennek alakja egy kissé dundibb, amit akkor érdemes használni, amikor a víz egy kissé áramlik, vagy a csalit le kell fektetni a fenékre.
Mivel nem kell számítani túl nagy halakra ezért egy finomabb cucc is megfelel. A Mesterünk ilyenkor általában 0,81 mm Tubertini Tatanka főzsinórt és 0,064 mm-es Tubertini Fluorine előkezsinórt használ.

Kedvenc horgai közé tartozik a szintén Tubertini Seria 1M 18, 19 és 20-as méretű horogok. Ennek különlegessége, hogy színe piros és nem csillog a letisztult hideg vízben sem, valamint rendkívül könnyű.
A horog átlagosnál hosszabb szára nagyon jól tartja (még kisebb méretekben is) a darabosabb halakat. Kiemelt figyelmet érdemel még a szerelékek ólmozása is.
Mindhárom szereléken úgynevezett láncólmozást használ, ami a csali természetes mozgását hivatott segíteni.


Vízközt is akár

A szakszerű előkészületek, mélységmérés és alapozó etetés után Tibor felcsalizta horgát.
Kezdésnek egy szem szúnyoglárvát tűzött fel, amire azonnal jelentkezett egy kiskárász.
Az úszó még alig állt be, de az apróság azonnal rárontott a finom falatra.

A horgász úgy állította be az eresztéket, hogy a horogra tűzött szúnyoglárvák a medret éppen érintve várják a halak figyelmének elnyerését.
Ez a beállítás a kezdetekben jónak is bizonyult, de ahogy telt az idő, a halak méretei sajnos egyre kisebbek lettek.
Tibor ekkor úgy döntött, hogy változtat a módszeren és megpróbálja a megfogni a vízközt úszó vörösszárnyú keszegeket és bodorkákat.

A horgász ekkor elővette csontilővő csúzliját és folyamatosan elkezdte lőni a nyüveket az úszó köré.
Az etetés szó talán túlzónak tűnhet, mivel a 15-20 szem csontinál szinte soha nem került több a csúzli kisméretű kosarába.
Az eresztéken azonban nem változtatott, csupán arra ügyelt, hogy a belendített szereléket visszatartsa. Így a folyamatosan hulló csonti és a horgon felkínált csali is körülbelül azonos ritmusban süllyedt le.

Ezzel a természetesnek tűnő és a többi csontival egyszerre fenékre érkező csalival a legóvatosabb halakat is át lehet ejteni.
Az ütemes csúzlizásnak köszönhetően ugyanis a legtöbb hal már vízközt bekapta a horgot.
Végezetül csak annyit, hogy az apróhal-fogásnak is meg van a maga szépsége, és nem feltétlenül mindig kapitális halakat fogni, mert ahogy a közmondás is tartja: aki a kicsit nem becsüli, a nagyot bizony nem érdemli!