2010. február 18.Januári tavasz

Őszintén szólva nem titkolt szándékom volt kipróbálni a családomtól karácsonyra kapott ajándékot.
Tudom, hogy az olvasók közül legtöbben, több tucat ajándék között turkálhattak, egymás után bontogathatták azokat, egyiknek jobban örülve, mint a másiknak.
De én egy cseppet sem irigykedtem senkire. Nekem csak egyetlen csomag jutott, de az, méreteit tekintve akkora, de akkora volt, hogy a fa alatt lévő többi ajándék együttesen bele fért volna.

Az én kedves feleségem összehangolta a családot és megleptek egy versenyládával.

Bevallom őszintén, otthon már kipróbáltam milyen. Ki is nevettek, mikor az étkezőasztalhoz tettem, hogy azon ülve ebédeljek.
Azt mondták, gyerekes vagyok, de ezt el is vállalom: úgy örültem neki, mint egy óvodás az első kerékpárjának.

A tavalyi év egyik versenyén már kipróbáltam - egy kölcsön kapott ládán - milyen érzés úgy a match botot dolgoztatni, s mondhatom meglepően kellemes volt, de azért a sajátomon ülve másként festett a világ, még a halak is szebbek voltak.

De ideje a lényegre térve beszámolni magáról a horgászásról. Nem siettünk, nem keltünk hajnalban.
Majdnem nyolc óra volt, mikor találkoztunk a tóparton, s ekkor derült ki hárman leszünk, hisz Csaba meghívta egy másik barátját is.

Bemelegítésként megkóstoltuk Péter házi pálinkáját, amire az év ilyen szakaszában még egy disznótorban is szükség van, nemhogy egy horgász túrán.
Összeállítottuk a felszerelésünket, bekevertük azt a néhány maréknyi téli etetőanyagot, amit saját részemről egy kis aromával is dúsítottam, természetesen csak néhány cseppel, jóval kevesebb volt, mint a pálinka, amit én megittam.

Számomra ezután következhetett a láda beállítása, ami meglepően gyorsan ment, hiszen akkor még semmilyen kiegészítőm nem volt hozzá, na meg otthon többször gyakoroltam.
Végre minden kéznél volt, kezdődhetett a készségek bevetése, a csúzlik csőre töltése.

Szerencsére nem így telt el a nap! A kárászok, szórványosan ugyan, de szemet vetettek a lehető legfinomabbra szerelt készségen kínált csonti párosokra.

Igen, csonti párosokra.

Ha egy szem került a 18-as horogra, akkor is kevesebb volt a kapás, ugyanúgy mintha 3, vagy annál többet tűztem fel.

•-         Miért a duettet részesítették előnyben?

•-         Szerintem soha sem fogom megtudni.

A kapások viszont olyan finomak, gyengédek voltak, hogy alig lehetett észrevenni, ezért a wagler úszót a lehető legérzékenyebbre kellett kiegyensúlyozni, minimális jelzőólom használatával.

Így telt a nap, hol az egyikünk, hol a másikunk fogott egy kárászt, közben kitárgyaltuk a szegény horgászok sorsát, a napi politikát és az időjárást is.
Erről bizony nem volt szabad megfeledkezni, mert délelőttre ugyan tavasz ígértek, de délutánra beharangozták a telet, hóval, széllel, ami be is igazolódott, mert dél felől igencsak kezdett sötétedni az égbolt.

De a lényeg: sikerült magunknak bebizonyítani, hogy nem kell és nem is szabad a szögre akasztani a felszerelést még télvíz idején sem, mert bármikor adódhat egy remek alkalom a kikapcsolódásra, a dogos hétköznapok kipihenésére, a baráti kapcsolatok ápolására, elmélyítésére.

Ilyen volt ez a nap is: tavaszias, hangulatos és pihentető, ami a zűrzavaros világunkban mindenkire ráfér.

Ha egy kellemes hétvégi horgászattal kellően fel tudunk töltődni, a hétfő is szebb lesz, a nehéz problémák is könnyebbnek tűnnek, a harapós főnököket is barátságosabbnak látjuk. 

Fotók: Harangi Csaba

Írta: LaciApu