2010. február 23.Szinte tavasz

Vincze Peti barátommal megbeszéltük, hogy vasárnap reggel fél nyolcra értem jön és irány Zalaegerszegről Ikervár a Rába.
Már reggel látni lehetett, hogy szép idő vár ránk. A Rumi Rába hídon áthaladva, teljesen letisztult és szokványos vízállás tárult elénk.
Ikerváron a partra érve látszott, hogy nem csak mi gondoltuk a kellemesen langyos időben, hogy vízparton van a helyünk.

Már reggel autók sorakoztak a parton, és vidáman társalogtak a horgászok. Többen az ősz óta most látták egymást először.
Mi nem ültünk be a parton kialakult sorba, hanem a duzzasztó alatti öbölben terveztük a halfogást.
Az öböl közepén található egy hordalék sziget, melynek alapja homok és apró kavics, de a rajta burjánzó növények és fák már annyira megkötötték a talajt, hogy az áradások sem mossák el.

Ilyen vízállásnál könnyen megközelíthető a sziget, hiszen egyik oldalon alig egy méter szélességű a folyás, és az is csak néhány centiméter mélységű. Gyors pakolás után előkerültek a botok.
Mivel mindkettőnknek a rakós bot a kedvence, minden lehetőséget kihasználunk, hogy horgászhassunk vele.

A sziget déli oldalán, egészen a sziket sarkáig közelítettük meg a vizet úgy, hogy a folyás velünk szembe érkezett.
Keszeges etetőanyagot kevertünk, mert tudtuk, nem nagy halakra számíthatunk.
A gyors mélységmérés után az etetés következett volna, de a fenék viszonyok feltérképezése most némi problémát okozott.

A környezet alaposabb szemügyre vétele után rá kellett jönnünk, hogy ez a horgászat talán nem is lesz olyan vidám, mint azt mi terveztük.
A folyó keleti partja inkább hasonlított egy alaposan aláaknázott területre, ahol nem csak elhelyezték az aknákat, de azok mind fel is robbantak.

Hatalmas fákat vágtak itt ki a közelmúltban, de a szakszerűség hagyott némi kívánnivalót maga után!
A fák törzseit ugyan már nem láttuk, de az óriás törzseket tartó gyökérzet, és az azt fogva tartó hatalmas földlabdák nagy része, a vízből kandikált kifelé!
Bár, mondják a helyiek, volt néhány próbálkozása a földmunkagépeknek, hogy ezeket a gyökereket kiemeljék a mederből, ez szemmel láthatóan nem sikerült.

Minden egyes markolás, mely nem a gyökeret, hanem a meder feneket érte, hatalmas árkot hagyott maga után.
Ott ültünk hát a sziget legszebb csücskében, és az előttünk elterülő, amúgy csodálatos víz, alkalmatlannak bizonyult a horgászatra.
Alig egy - két négyzetméternyi helyet találtunk, ami gödör és akadó mentes volt. Nem volt mit tenni, bealapoztunk erre a kicsi területre, és mindketten ott kínáltuk fel csalijainkat.

A víz a sziget előtt tett egy fordulót, így az úszókat könnyű volt megállítani.
A tizennégyes főzsinór és a tízes előke akár túlzó finomságról is tanúskodhatott volna, ha a máskor nagy számban itt található balinok ezen a napon is erre járnak.
A vízparti és mederbeli rombolás azonban őket is messze űzte erről a vidékről. Hamar be kellett látnunk, hogy a mai napot inkább a friss levegő és a napsütés teszi széppé, és nem a fogható halak.

Talán nem volt hiába való a rombolás, hiszen egy hosszú hallépcső, és egy hatalmas csőturbina épül itt a Rábán.
Ez még a horgászok szempontjából is lehet szerencsés, hiszen a Rábán bármely irányból ide érkező halaknak ez volt az út vége.
A duzzasztón sem lefele, sem felfele nem vezetett számukra út.

A hosszú hallépcső majd lehetővé teszi mindkét irányba a halak mozgását, így az ívó helyek szerencsésebb felfedezésében is segít.
Nekünk nem maradt más, mint konstatálni, hogy a remélhetően szebb jövőért fel kellett áldoznunk a mai horgászatunkat.
Kora délután, mikor már több órája sem járt arra egyetlen hal sem, pakolni kezdtünk és hazafelé vettük az irányt.

Illetve vettük volna, mert az utolsó órákban a Rába vízszintje látványos emelkedésbe kezdett, így majdnem a szigeten ragadtunk.
Az egy méteres sziget melletti folyás hamar több méter szélességűre nőtt, a mélysége pedig éppen a bokánk fölé ért.
A felszerelés kipakolása után cipő és zokni szárogatás következett.
Az addigra tíz fok fölé emelkedett hőmérsékletben nem is volt ez annyira kellemetlen.
Így voltunk túl egy szép vasárnapi horgászaton, ahol bár halat nem láttunk, az idő és a Rába mégis jó érzésekkel bocsájtott utunkra bennünk!

Pecás Lali