Előkészületek
Nagyon komoly felkészülést vittünk végig a versenyt megelőző tavaszi időszakban.
Az összes kínálkozó versenylehetőséget kihasználtuk, és heti rendszerességgel, edzésszerűen fejlesztettük tudásunkat. Nagyon fontosnak tartom a megfelelő csapattárs megtalálását.
Bizalom, szorgalom, őszinteség, nyitottság az új dolgokra, tapasztalatok szerzése, megosztása; mind-mind fontos tulajdonság, ami nélkülözhetetlen az eredményes, közös munkához.
Előző évi győztesként már nem indulhattunk a kezdők nyugalmával, a magunkkal szembeni elvárás is fokozta a verseny izgalmát.
Alapvetően két technikát kellett külön-külön a lehető legjobb szintre fejlesztenünk. A keszegek horgászatához a finom szerelékes, a termetesebb halak, ponty, amur, nagy dévérek fogásához pedig a távoli horgászatra alkalmas method módszert.
Mind a két technika rengeteg variációt rejt magában, minél többet foglalkozunk velük, minél több dologra jövünk rá, annál több új kérdés vetődik fel.
A Tubertini Extremo Feeder segítségével
a távoli helyeket is gond nélkül elértük Maconkán
„Nagyon fontosnak tartom a megfelelő csapattárs
megtalálását. Bizalom, szorgalom, őszinteség, nyitottság
az új dolgokra, tapasztalatok szerzése, megosztása;
mind-mind fontos tulajdonság, ami nélkülözhetetlen
az eredményes, közös munkához."
A tökéletes módszer
A partközeli 30 méteres sávban elsősorban a light feedereké a terep, elsősorban kiló alatti keszegfélékre számítva igazán finom szerelék alkalmazásával.
Ez a szerelék adja az igazi feeder feelinget a horgászat során. Max. 70gr-os bot, 50-es rendkívül precíz orsó, 0,16-0,18-as süllyedő zsinór, hengeres feeder kosár a duplahurkos végszereléken, és ehhez 45-70cm-es horogelőke.
Ezt persze minden esetben az adott helyzethez kell optimalizálni, ha kell, akár horgászat közben is.
Maconkára az 50-es Tubertini Vertigo orsóimat 0,18-as Special English süllyedő zsinórral töltöttem fel.
Ez már elég finom, de elég erős is az itteni keszegezéssel járó terheléshez.
Kibírja a nagy űrtartalmú, csak etetéshez használt 15gr-os FOX kosárral történő alapozást, és az időnkénti bővebb ráetetést is, és szükség esetén akár 16-os előkét is használhatok, ha úgy érzem, van esély pontyok zsákmányolására ezen a közeli etetésen.
A horgászathoz 15, 20 vagy 30gr-os, hengeres feeder kosarat szoktam használni.
Tavaly és az idén is a 15-ös volt a nyerő, ezt a szél- és áramlásmentes pálya tette lehetővé.
Ezt az etetőanyaggal megtöltve biztonsággal lehetett pontosan az etetésre dobni.
A nagyobb kosár veszélye abban rejlik, hogy fárasztás közben tehetetlenségénél fogva a kicsi 16-os horgot kitépi a hal szájából.
Egy kiló körüli dévért 0,08-as előkével fárasztva egy súlyosabb kosár akár az előke szakadását is okozhatja a jellegzetes hosszú dévér rúgások miatt.
Előkéim Dragon 0,09-es, 0,10-es és 0,12-es előkezsinórból voltak kötve, de szinte csak a két vékonyabbal tudtam halat fogni.
Sajnos, néhány testesebb halban benne hagytam egy pár előkét, elvesztve őket, de a folyamatos kapások eléréséhez csak a vékony előke volt megfelelő.
A 16-os horogra csaliként mindkét fordulóban a csonti, a tűzőszúnyog és ezek variációi kerültek. Többnyire a két szem tűző volt a nyerő, főleg a dévéreknek.
A csonti a karika keszegeknek és a kárászoknak tetszett jobban, de a második fordulóban akasztottam vele szép húsz deka körüli vörösszárnyúakat, és balint meg amurt is.
Az orrba vékonyan tűzve, egy, kettő, vagy három szem került a horogra. A vékonyan orrba tűzött csonti a 0,10-es előkével még jól használható, így nem pödri meg az előkét.
Sajnos ezen a jelenségen 0,10-esnél vékonyabb előkét alkalmazva a legprecízebb miniforgó sem segít.
Hasznos volt a csontik színével is játszani. A verseny elején a két fehér, később a piros-fehér szendvics vagy a két piros volt az eredményes.
Ez valószínűleg a fényviszonyok változásával magyarázható.
Csábító étlap a halaknak
Az első napon a sekély vízi szektoromat 7200gr-mal nyertem, közel két kilóval előzve meg a második helyezettet.
A fél órás alapozó etetés alatt a közeli távot természetesen klipszbe akasztott zsinórral, húsz kosárnyi anyaggal etettem meg.
Az etetőanyagunk alapja EA Special és Maros Mix XXL Sweet 2:1 arányú keveréke volt, amit a fordulót megelőző este nedvesítettünk meg és törtünk át.
A keveréshez használt vízhez egy-egy flakon Maros Mix méz Aktivátort öntöttünk a megfelelő csalogató hatás elérése érdekében.
Reggel a végleges nedvesség beállítása után a kb. húsz liternyi anyagot ketté osztva a keszegeknek szánt részéhez főtt kendert, bábot és kevés csontit kevertünk.
A másik feléhez 6mm-es Maros Mix Extra Ponty és Special Betain pellet, valamint konzerv kukorica került.
Élőanyagként 0,5 liter csontibábot használtunk. Ez juttatható igazán jól be a bordás kosárral. Az etetésre szánt szúnyog fele apró, fele nagy volt.
Ezt kettő kiló Maros Mix sötét lösszel készítettük elő a felhasználásra.
A keszeges etetőanyaghoz mindig csak annyit tettünk, amit egy negyed órán belül fel is használtunk, mert hosszabb idő alatt az etetőanyag só- és cukortartalma megöli a szúnyogokat.
Kapástalan időszakokban eredményes volt a kosarat tiszta löszös szúnyoggal megtölteni.
Ez a legrosszabb időszakokban is felkeltette néhány dévér érdeklodését.
Az ilyen halakban bő vizeken szinte kizárt, hogy ne legyen ott a hal az etetésünk környékén. Már csak az a kérdés, hogyan tudjuk kapásra bírni és megfogni őket, lehetőleg minél nagyobb számban.
A method szerelék lényege a rövid előke, jó minőségű
etetőanyag és az önakasztós módszer
Bevetésre kész a megtöltött és felcsalizott
method szerelék
Keszeges keverékeinkbe bábot és kendermagot tettünk
Horgászataim egyik alaptétele, hogy addig kell etetni folyamatosan dobálva a teli kosarakat, amíg működni nem kezd az etetésünk.
Halat nem az idő, hanem az intenzív, pontos etetés eredményez. Természetesen, ha már megérkeztek a halak, akkor pedig a helyben tartásuk miatt kell pótolni az etetésről halaink által felpucolt kosztot.
Jó esetben bedobás után a rövid idő alatt bekövetkező kapások diktálják a horgászat ritmusát. A problémát az okozza, ha nem pörög fel kellőképpen a peca, és a hosszabb kapásváró időszakok megtörik az etetés ritmusát.
Ezzel lehet végképp elveszíteni a hatékony horgászat ütemét. Ilyenkor jó érzékkel kell beiktatni néhány etető dobást, ami újra aktiválja horgászhelyünket.
Lehet próbálkozni bőségesebb csúzlis ráetetéssel, ha nagyobb mennyiséget ítélünk szükségesnek bevinni, ám ez biztos, hogy egyben széjjelebb is húzza halainkat.
Ezt a megoldást akkor választom, ha egy időre ott akarom hagyni az adott etetést, de később vissza akarok térni oda.
Ezt az első fordulóban három alkalommal tettem meg, és a kb. 20 perces, sajnos eredménytelen távoli etetésen való próbálkozás után eredményesen tudtam visszatérni kinti keszegeimhez.
Ilyenkor is kötelező azonban két-három lazára töltött kosárral történő pontos ráetetés a csalizott horoggal történő bedobás előtt.
Feederrel vízközt? Igen!
A második napi mélyvízi szektorban ez annyival volt cifrább, hogy a hirtelen bekövetkezett rekkenő hőségben a halak zömét vízközt zsákmányoltam a max. 5 gr-os kosárral lassan süllyedő szerelék segítségével.
A 60cm-es 0,09-0,10-es előkén lévő 16-os horog is kellett a kapások eléréséhez.
A bedobás lendületével a botot egyből a bottartóra téve, csak a szerelék süllyedése közben voltak csípések, szinte víztetőn a balin és a vörösszárnyú keszegek, lejjebb a karikák, dévérek, kárászok fogták meg a kosár által húzott etetőanyagfelhőben csalimat.
Ezt a helyet még rövid időre is rizikós otthagyni, hiszen a vízközti halakat csak folyamatos laza etetéssel lehet megtartani.
Ha a szerelék süllyedése közben nem volt kapás, a kosár fenékre érése után, amit a spicc kiegyenesedése jelzett, csak néhány pillanatot volt érdemes kivárni.
Körülbelül annyit, amíg a hosszú előkén lévő horog is landolt az iszapon. A további várakozás már hiba volt, inkább jöhetett az újabb lazára töltött kosárral való dobás.
Ez igen dolgos kis horgászat volt. Feederrel percenként átlag egy dobás, eszelős kis peca.
A második fordulóban is háromszor néztem rá a benti etetésre, éreztem, hogy magában a keszeg fogás nem lesz elég a jó eredményhez.
Többnyire azokat az időszakokat választottam erre, amikor a környékben láttunk benti fogásokat.
A középső próbálkozás adott két kapást a saját készítésű 8 mm-es lebegő, epres pelletre. A 10-es horog mindkét alkalommal tökéletesen ült.
Egy 70 dkg-os dévér és egy 5kg 90dkg-os ponty lett az eredmény. Ez nagyon kellett, de mégsem ragadtam le a benti horgászatnál, mindig visszatértem a kinti keszegezéshez.
A finomszerelékről sajnos elment egy 1,5-es balin és egy közel négyes amur. A bőséges keszegfogás a két benti hallal elég volt az újabb szektorgyőzelemhez.
A több mint 13kg hal maconkai mértékkel nem nagy durranás, de mindkét nap nyertem a szektorom és ezzel elégedett vagyok.
Páros versenyben a szektoreredmény a fontos, mert a négy szektoreredmény összege határozza meg elsősorban a végeredményt.
Az összfogás csak pontazonosság esetén dönt.
Egy házilag készített, műanyag, könnyű feederkosárral akár vízközt is horgászhatunk
Szarka Imre csapattársam is nagyot horgászott. A szombati fordulóban, a gáton a biztosnak látszó 2. helyébe Lantos Janos utolsó percekben fogott termetes pontya csúfított bele.
Vasárnap pedig darabra az első helyezettel megegyező számú hallal szintén 3. helyezett lett. Ilyen pici dolgokon sok minden múlik.
Sajnos, nem az igazán halas szektorokba kerültünk a sorsolás szeszélye folytán.
Nagyobb mennyiségű halat a sziget jobb oldali helyein, illetve a gáti szakasz középső részein fogtak.
Nagyhalazásra így kevés lehetőségünk volt, pedig rengeteget gyakoroltunk rá.
A 3,90-es és 4,20-as Tubertini Extremo feederekkel a 100m-es pontos dobások korrektül megoldhatók.
Természetesen hozzájárul ehhez a Tubertini Gorilla orsó masszív precizitása, valamint 80-as dobja.
Dobjaimat 0,25 mm-es Tubertini Affondante zsinórral használom, 6m-nyi 0,35-ös monofil csapót (dobóelőke) bekötve az elejébe.
Mindez együtt megbízhatóan bírja azt az erőt, amivel egy ekkora dobást el kell indítani, s a pontossághoz is kell ez az erőtartalék. Normál használat közben emberi erővel ebben a szerelék-összeállításban nem lehet kárt tenni.
Munkában a két horgász...
...és az Extremo feederek
Társammal, Imrével együtt találjuk ki az alkalmazott módszereket és trükköket
Az egyik legszebb pillanata a horgászatnak
Pelletet házilag
A versenyre jó néhány, Maros Mix pelletnyomóval az előző napokban frissen készített, különböző aromájú, lebegő pelletet készítettünk a már bevált receptek szerint.
Ezen a hétvégén sajnos kevés szerep jutott neki.
Ám pont ilyenkor fontos az, hogy olyan csali birtokában legyen az ember, amit már ezerszer tesztelt, tudja mitől működik, és maximális bizalommal fűzhesse fel, tudva azt, ha az etetésén van hal, az nagy valószínűséggel elfogadja.
Természetesen a helyesen összeállított végszerelék is kell az eredményes method horgászathoz. Az alapok már jó néhány éve hozzáférhetők.
Megtisztelő volt számomra, amikor a tavalyi verseny után Döme Gábor időt nem sajnálva lejött Szegedre, egy Lencsés tavi horgászatra, ahol a kiakasztott zsinóros horgászat, és a végszerelékem részletei volt a témája kettőnk beszélgetésének, horgászatának.
Külön öröm számomra, hogy a látottakat érdemesnek tartotta a saját média felületein is eljuttatni olvasóihoz, nézőihez, ezzel is népszerűsítve ezen praktikákat. Ezzel minden, újra fogékony sporttársunk csak jól járhat.
Zárásul köszönet segítőinknek, valamint Novák Jánosnak és barátainak, mert egy ilyen eredményben az ő segítségük is vastagon benne van.

Ez a szép potyka is az általam készített pelletet választotta

A Maros Mix Pelletnyomóval készített csalik, minden alkalommal eredményesek
Sikerült megvédeni a címet 2010-ben is!Erdei Attila
Hozzászólások
2010.07.14. 17:17
Sziasztok!
Olvasgattam itt a beszélgetést, és nagyon érdekesnek találtam!
A "segítő" dolog benne volt a szabályzatban, ez tény!Ha Ti nem használtátok ki, az már a Ti dolgotok. Egy versenyen az etikátlan az, ami nincs benne a szabályzatban!!!
Viszont az is benne volt a szabályzatban, hogy a nagytestű halat meg lehet szákolni a pálya egész területén, nem kell a saját szektorban tartani! Ha emlékezetem nem csal Erdei Attila is úgy vette ki a második fordulóban a nagy testű pontyát, hogy 4 helyet arrébb sasszézott a pályán, és ott merítette meg!!!!! Volt akinek az egész szerelékét elszakította. A szabályok engedték, így nem volt és nincs is panasz ellene!!!!
DE etikusnak ez sem nevezhető, ha jól gondolom!!!
Tehát mindenki sepregessen csak a saját háza tájékán és gondolkodjon el azon, hogy milyen feltételekkel nevez egy versenyre!!
Ha a szabályok nem engedik a segítő igénybevételét nyugodtak lehettek, hogy nem használja senki, ha viszont lehetséges, akkor miért NE????
Egyébként Gratulálok a bajnokcsapatnak a szép eredményért, különösen a címvédésért!!!
De, Kedves Imre, ha én elmennék a Te versenyedre, tiszteletben tartanám az általad írt szabályzatot a verseny előtt, alatt és természetesen utána is!!!
További sok hasonlóan szép eredményt kívánok nektek!
2010.07.09. 21:00
Gratulálok a cím védéshez, és sók sikert kívánok a következő versenyhez.
2010.07.09. 09:25
Jah és még egy szösszenet:)
"Megtisztelő volt számomra, amikor a tavalyi verseny után Döme Gábor időt nem sajnálva lejött Szegedre, egy Lencsés tavi horgászatra, ahol a kiakasztott zsinóros horgászat, és a végszerelékem részletei volt a témája kettőnk beszélgetésének, horgászatának.
Külön öröm számomra, hogy a látottakat érdemesnek tartotta a saját média felületein is eljuttatni olvasóihoz, nézőihez, ezzel is népszerűsítve ezen praktikákat."
Azóta jelennek meg a praktikás cikkek az említett weblapos felületen:) Kicsit "spanyolviaszos" (ellen)érzésem támadt...
2010.07.08. 19:49
A "segítő-mizériával" még nincs véleményem szerint(!) semmi gond! Egészen addig, amíg a versenyző halait számolja(saccolja), taktikai utasításokkal segít neki, DE nem segíti effektíve a horgászatban!(tehát, mint a "klasszikusan" vett úszós versenyeken segítők/ pontosabban: háttéremberek) Nem gyúrja a gombócait, nem bogozza a szerelékét, nem cseréli az előkéjét, nem tölti az etetőkosarát, stb! Szerintem nekem is ugyan az az ember ugrott be lelki szemeim előtt, amikor ez a téma felvillant...:)
2010.07.08. 19:42
Kedves névtelen hozzászóló! Természetesen szólás szabadság van és mindenki nyugodtan kinyilváníthatja a véleményét! Persze különbözőek vagyunk és ezért különböznek egyes kérdésben a véleményeink is!Nekem csupán annyi gondom van a segítőkkel, ( persze nekem is volt egy segítőm )hogy csak bizonyos mértékig segítsenek! Azért az szerintem mát túlzás amit a Peti is írt, hogy valakinek teljesen elkészítenek mindent ő meg csak ül és bedob és kihúzza a halat! Ez nagyon előnytelen azokkal szemben akiknek nincsenek olyan profi segítői! Ezért én nem engedném a segítőknek csak a ki és bepakolásnál a segítséget! De amiről mi beszélünk az ennél sokkal több volt!!!!Én ezért a véleményemért vállalom a nevem is Veled ellentétben! Bocs