2010. szeptember 01.Európa Bajnokság Coruche IV.

Kiválóan alkalmas nagyobb csoportok fogadására. Ezt az adottságot több futballcsapat is kihasználta már, többek között a horvát válogatott is hosszú időt töltött e falak között.

A mi csapatunk tizenöt főt számlál. Nagy Gyula csapatvezető, Német László kapitány, Szénási Béla másodkapitány dolga, hogy a csapat körül minden rendben menjen, a fiúknak csak a horgászatra keljen figyelni.
A versenyzőket segíti a felkészülésben és a tréningek előkészületeiben Barnáné Bacsa Magdolna, Barna Diána, Barna Szilárd, Nagy András, Timár Szabolcs és jómagam.

A szálláson teniszpálya, medence, konditerem várja versenyzőinket, de az eddig eltelt időben még egyiket sem volt szerencsénk használni.

Bár csalogató a látvány, a késő délutáni visszaérkezést szerelés, pakolás követi. Jó, ha éjfélre ágyba kerül a csapat.
Még egy szolgáltatást megtalálható a szálloda területén.
Ez pedig nem más, mint az aréna!

Valamelyik nap Csomor Péterrel és Vidó Ferenccel besétáltunk a nyitva lévő arénába. Soha nem voltam még arénában, bár kívülről már sokat láttam.
Nem vágyok bikaviadalra! Ha lehet, annak látványa nélkül szeretném leélni az életemet. Egy aréna bika nélkül viszont barátságosabb látvány.

Elidőztünk benne egy kicsit, majd tovább sétáltunk a narancsligetbe.
Tegnap korábban értem vissza a szállásra mint a többiek, ezt az időt használtam ki a fotózásra. Persze nem maradhatott ki az aréna sem.
Találtam egy, a nézőtérről a küzdőtérre vezető fémlétrát. Persze, hogy azonnal lemásztam rajta, a küzdőtér közepéről mégis csak jobb képeket készíthetek.

A bikaistálló ajtaja nyitva volt, gondoltam ott is készítek pár képet. Épp a gép beállításával foglalatoskodtam, mikor a nyitott ajtóban állva szalmazörgést hallottam.
Gondoltam, a madarak csipegetik a szalmát. Ebben a pillanatban viszont belém nyílalt a felismerés, egy bika van az istállóban szabadon.

Gyors a gondolat, de mire végére értem, szemben állt velem a bika!
Egyszer leszek csak ilyen őszinte mint most, bevallom, futásnak eredtem! Igen ám, de a belső kör, ami egy fa palánk utamban állt.

Aki látott már arénát, az tudja, hogy a palánk mögé egy rövid palánkot megkerülve lehet bejutni.
Csak hogy ezt nem az én méretemre tervezték.
A portugál emberek sem nem magasak, sem nem vastagok.

Mi tagadás, beszorultam. Ez a produkció azonban annyira megzavarta a bikát, hogy csak állt és nézett! Szerintem magában röhögött is rajtam.
Mindössze néhány perc telhetett el így, de nekem egy örökké valóságnak tűnt.

Nagyon mozogni sem mertem, ismeretanyagom ugyanis elég szegényes volt a tekintetben, hogy mi ingerli a portugál bikákat.      
A bika látván, hogy egyáltalán nem vagyok felkészülve a harcra, békésen vissza tolatott helyére és tovább falatozgatott.

Tudom, ez nem egy tipikus horgászkaland, de az sem megszokott, hogy valaki horgász EB-n bikával találkozzon.
A történet röviden ennyi, a bika is, én is jól vagyunk. Bár a vasárnapot nem cserélném el szegénnyel...

Este ismét találkozunk, ahol Walter Tamással tovább elemezzük a csapat tréningen szerzett tapasztalatait.

Molnár Zoltán