2010. szeptember 10.World Carp Classic 2010 - Franciaország 5. nap

Egedi Róbert: Remek a szervezés, hatalmas pontyokat lehet fogni. Meséljétek el, hogyan érzitek magatokat a verseny hajrájában?
Járai László: Köszönöm szépen a kérdést. Nagyon jól érezzük magunkat és a szervezés valóban tökéletes. Én még ilyen verseny soha nem voltam. Legfőképpen azért mondom ezt, mert a Lac de Madin-on nem tonnákat kell fogni, hanem akár 3-4 jobb hallal is meglehet nyerni a versenyt. Illetve úgy ül ott a bot végén az ember, hogy a kapás pillanatában nem tudja, hogy mit fog, tehát simán benne van a 30+-os.

E.R.: A tó másik felén ülők mintha egy másik vízen horgásznának. Ott sokkal simább a terep, de nálatok nagyon sok a hínár, ahogy látom. Hogyan készültök fel egy ilyen versenyre?
J.L.: A verseny előtt két magyar páros végigment a tavon és csak annyit mondtak, hogy jó mocsár pecát. Mi viszont szeretjük a kihívásokat, és egyébként is horgásztunk már hasonló körülmények között. Megtaláltuk azokat a részeket, ahol mozoghat a hal. Napközben egyértelműen a zöldben tartózkodnak, mivel a növények oxigént termelnek, éjjel viszont a part közelében mozognak. Ehhez alkalmazkodtunk, és úgy néz ki, hogy sikerült megoldani a helyet.

E.R.: Összeszokott párost alkottok. Láttalak benneteket munka közben, és azt vettem észre, hogy fél szavakból is megértitek egymást. Mióta horgásztok?
Csorba Norbert: A horgászat szenvedélye már gyerekkorunk óta tart, de körülbelül 10-12 éve lettünk mindketten bojlis horgászok. Kis túlzással a kezdetektől együtt járjuk a bojlis túrákat és versenyeket.

E.R.: Család? Gyerekek? Hogyan élik meg otthon a több napos távollétet?
J.L.: Ez egy nagyon nagydolog. Ez a módszer nem arról híres, hogy kimegyek reggel és este már otthon is vagyok. Sokkal több időt kell rászánni. Ehhez pedig valóban kell egy olyan családi háttér, akik tolerálják a sok kimaradást. Ha egy hétről lenne csak szó, akkor ezt az otthoniak is könnyebben viselnék el, de amikor 2-3 hétig tart egy túra, na azokat otthon valahogy mindenképp rendezni kell. Csúnyán mondva ez nekem sokba kerül, és nem a horgászatra gondolok elsősorban, hanem, ami utána következik otthon...
Cs.N.: Szintén zenész! Nekem van egy feleségem, és egy öt és fél éves kislányom. A párom megérti és elfogadja, hogy horgászom, mert amikor megismerkedtünk, már javában tartott ez a szenvedély nálam, tehát ebbe csöppent bele. Igazából a legnehezebb, hogy nekem is nagyon hiányoznak. Nem látom őket hetekig, és ezt is át kell vészelni valahogy.

E.R.: Térjünk vissza egy kicsit a pecához. Beszélnétek a csalikról, etetésről, végszerelékekről?
J.L.: Olyan csalikat próbáltunk kiválasztani a versenyre, amelyek a frontos időben, más vizeken is jól működnek. Ezért választottuk inkább a fűszeresebb ízeket. A több évig (!) eltárolt, kemény bojlikat egy nagy öblű horgon kínáltuk fel hóember szerelékként, fűszeres-fluoro pop-up bojlival elemelve a fenéktől. Így természetesebb a mozgása a víz alatt, és a halak is könnyebben fel tudják szívni. Gondolván arra, hogy a nagyobb halak elég félénkek, és óvatosabban táplálkoznak. Tehát a kicsit is szív rá a csalira, a könnyített, de igen nagy méretű falat, azonnal beugrik a szájába. Az elmúlt éjszaka csendesebb volt, ezért az egyik szereléken módosítottunk és halasabb büdösebb ízű golyókat fűztünk fel. Meglátjuk mi lesz...

E.R.: Nagyon jól álltok szektorszinten is, de ha az egész pálya fogását nézzük,- habár nem tudjuk, hogy éppen a tó másik pontján miket fognak - akkor is benne vagytok az első ötben. Ha most lefújnák a versenyt. Ezzel az eredménnyel meg lennétek elégedve?
Cs.N.: Beszélhetek akár a társam nevében is, mert hasonlóképpen látjuk a dolgot. Nyerő típusú emberek vagyunk, mert ha egy versenyen elindulunk, akkor legjobbat próbáljuk meg kihozni magunkból. Most vagyunk először a WCC-n, és ez egy valóban nehéz és óriási verseny. 130 csapat, 30 ország egy 1100 hektáros tavon. Arról nem is beszélve, hogy nagyon jó horgászoknak, sokszor nem sikerült itt halat fogniuk, tehát úgy gondolom, hogy meg lennénk elégedve a jelenlegi eredményünkkel.

E.R.: Mi volt eddig a legnagyobb halatok?
Cs.N.: A legnagyobb halam egy 26,4-es tükörponty volt, amit a palotási víztározón fogtam, de két évvel ezelőtt, szintén ezen a vízen, versenyen fogtam egy 21,3-as pontyot. Ezzel meg is nyertük a legnagyobb hal kifogója díjat.
J.L.: Nekem is ez a 21,3 kg-os ponty volt a legnagyobb, amióta bojlizom, egyébként meg egy 24 kilós, amit még sima fenekező módszerrel a siófoki kikötőben akasztottam meg.

E.R.: Köszönöm szépen a beszélgetést. Van még egy éjszakátok hátra, és reméljük sikerül még fogni sok szép pontyot a verseny lefújásáig.

Egedi Róbert

Hajnali 2 körül kaptam a srácoktól egy sms-t, melyben ez állt: „Légy szíves gyere fotózni reggel 7-kor a Berkley 1-re, fogtunk két szép halat"
Rajtam nem múlik, én biztos ott leszek, a képeket pedig a délelőtti órákban fel is töltöm az aktuális eredménylistával.