2010. szeptember 15.Bajnoki krokodilok

Hasonló problémákkal küszködünk mi is. Hiába a gondos felkészülés, a végeláthatatlan szerelékarzenál, a tökéletes etetőanyag, a víz mégsem adja könnyen titkait. A szálláson való beszélgetés, okfejtés sem oldja az őrlődést. A feszültséget márpedig oldani kell, de hogyan? A vérbeli horgász legjobb feszültségoldója a horgászat. Így teszünk hát mi is, és útnak indulok Erdei Attilával és Ifj. Barna Szilárddal a nagybivalyosi krokodilok birodalma felé!

Baráti horgászat és kikapcsolódás. Kell ennél több?

Jócskán beleszaladunk a délutánba, mire a Várpalota mellett található, szemeket simogató vízhez érünk. „Pontosan délután öt óra" - konstatálom, miközben lejelentkezünk a halőrháznál. Bár az elmúlt másfél hetet a vízparton töltöttük, mégis, mint az első randi előtt, izgatottan dobogó szívvel sietünk a kiszemelt helyek felé. Kapkodva, de mégis nagy odafigyeléssel pakoljuk össze Tubertini Seika névre keresztelt pergető botjainkat. Míg Attila egy 2,70 méteres botot húz elő a tokjából, addig Szilárd, a parttól távolabb található „csukatanyák" elérése érdekében egy 3 méteres, de szintén 20-40 gramm dobósúllyal rendelkező pálcát készít ki magának. Pár szó, milyen csalival próbáljuk meg kapásra ingerelni Nagybivalyos S2 tavának csúcsragadozóit, majd szinte már a vízhez lépés közben repülnek a kanalak és a körforgók a vélt ragadozó tartások felé.

Melyiket is válasszam?


Dobáljunk!

Az első dobások nem csak izgalmat hoznak, hanem lelki nyugodalmat is. Izgalmat, mert minden egyes dobás indításánál ott motoszkál a gondolat: „talán most!", és megnyugvást, mert hol vannak már a középdöntős problémák! Szép, megnyugtató környezet, kapitális halakat sejtető helyek, madárének...

Lehet ilyen környezetben idegeskedni?

Körülbelül egy órácskát tudunk dobálni - pillantok az órámra - mikor meghallom Szilárd hangját. Nevemet kiabálja, jelezvén megjött az első ragadozó. Kapkodva pakolom lábaimat cimborám felé. Mire odaérek, már part elé kényszeríti első áldozatát, aki hatalmas bukfenccel tudatja velünk, ő bizony nem akar modellt állni. Kicsit mormogok a bajszom alatt, hogy ezt nem sikerült lekapni, a következő mozdulatokon azonban már rajta vagyok. Hiába! Több szaltó nincs. Barátom gyakorlott kézzel ragadja meg tarkójánál, és horogszabadítás után büszkén mutatja nekem csodálatos zsákmányát.

Már fárad


Gyere szépen!


Csodálatos, hibátlan ragadozó!

Dobálunk, dobálunk és dobálunk. A következő ragadozó bizony várat magára. Egyik helyről bandukolunk a másik felé. Néha-néha jómagam is dobok egyet, de inkább barátaimat követem, és mint a vadász a zsákmányán, folyamatosan rajtuk tartom fényképezőgépem célkeresztjét. „Csodálatos ez a víz!"- beszéljük egymás között. Rablást azonban nem nagyon látunk. Igaz, ez nem csoda, hiszen a vízfelszínen mindenhol apró kárászok rajait látni, jelezvén terített asztal ez a víz krokodiljainknak.

Minden helyet alaposan átfésülünk

Nyolc-tíz hellyel jöttünk arrébb első halunktól. Hosszú, sással, náddal benyúló nyelvhez érkeztünk. Bár jelét nem látjuk, mégis mind a hárman érezzük, igazi ragadozótanyához érkeztünk. Szemeinkkel szinte a víz alá tekintve, minden egyes nádszál tövében hatalmas fogakkal rendelkező, éhes krokodilokat látunk. Akaratlanul is többet és többet kutatjuk a hely titkait, mígnem az egyik dobást követően Attila botja nagyon bólint a víz felé. Nem is bólint! Egyenesen „ráfekszik" a vízre, mintha hatalmas láthatatlan erő próbálná meg berántani őt a vízbe. Első, pillanatnyi meglepetését hamar átveszi a sokévnyi tapasztalatból fakadó rutinos fárasztás, minek köszönhetően már Attila diktál. Persze a küzdelem még kétes. Ellenfelünk erős rohamokkal készteti „sírásra" mesterünk orsóját. Öt-hatpercnyi verejtékes küzdelem után végre megpillantjuk hatalmas fogait, majd Szilárd segítségével gyorsan partra is kerül néhány kép erejéig.

Na majd most!


Hatalmas, heves küzdelem


Siker titka a csapatmunka!


Attila megérdemelt zsákmányával

Határtalan örömmel gratulálunk Attilának, majd míg ők örömittasan búcsúzkodnak a krokodiltól, dobok néhányat. Pontosabban csak egyet, mert a part előtt bizony, ha nem is hatalmas, de határozott rávágásom van. Akasztásomat rendkívül rövid fárasztás követi, melynek végeredményeként megfogom a „banda nagyot".

a „bandanagy"!

Sügérem - mert bizony „kapitális" sügér éhezett meg körforgómra - széles mosolyt csal barátaim arcára. Ennek ellenére természetesen büszkén állok modellt vele, majd nevetve, jó kedvvel intek búcsút neki. Kis baráti szurka-piszka következik, ám hamarosan újra átadjuk magunkat ragadozóinknak. Attila fenevada után talán az ötödiket dobja Szilárd, mikor erőszakos rávágással próbálja meg valaki elkérni tőle a botját. Heves küzdelem kerekedik, melyet 0,10 mm-es Tubertini Qutro fonott zsinórja tökéletesen közvetít a botra.

A tubertini Vertigo 5005 orsó és a Tubertini Qutro fonott
zsinór tökéletes ösznangot képez a  Seika pergetőbottal

A csuka - mert bizony az akadt a horogra - méreteit meghazudtolva próbál meg megszabadulni piercingjétől. Szilárd azonban nem enged. Határozott fárasztással kényszeríti partra ellenfelét. Part mellé érve magabiztosan ráfog tarkójára, máris szárazon az S2-es víz királya.

Nem adja könnyen magát


Hibátlan!


Még találkozunk, csak növögess még!

Gratulálunk, majd folytatjuk rövidke hadjáratunkat. Az idő ugyanis gyorsan szalad. Szűkösre szabott „szabadságunk" bizony a végéhez közeleg. Holnap újra kemény, háromórás verejtékes küzdelem vár ránk, de hol van az még? Az idegőrlő feszültség, mely ide zavart minket már régen nincs jelen. Elszállt, mint ahogyan a pergetésre szánt időnk is tovareppent a víz felett!

Kemény nap koronája volt ez a délután, mellyel elszállt minden gond is egyben


Csodálatos idilli környezet...


...mely mindenkire nyugtatóan hat

Írta: Hajagos-Tóth Tamás
Fotó: Hajagos-Tóth Tamás