Termékek

AdalékAromaBotBottartóDobozok, ládákCsalikKiegészítő, kellékErnyőEtetőanyagBojliFőtt magvakHaltartó, merítő, csalihálóPelletHorogMűcsaliTalicskaÓlomOrsóRuházatSzék, ágy, fotelSzettTáska, botzsák, száktartóÚszóVersenyládaDVD-k, KönyvekVödör, dézsaZsinórBojlis kellékekFeeder / fenekezős horgászat kellékeiRablóhalas kellékekRakós botos horgászat kellékeiÚszós horgászat kellékei

2010. szeptember 21.Az Eurohorgász szeptemberi számából

Hozzászólások (0 db)

Néhány hete pontyozás közben kárász akadt a horgomra, majd percek múlva fiam ugyanott egy valamivel kisebbet is kifogott. Nem is lenne ebben semmi különös, de mindez a Balatonon történt, és a kárász valóban kárász, az igazi őshonos széles kárász, vagy ahogyan gyakran nevezzük, aranykárász volt. Ilyen halat utoljára mezítlábas gyerekként fogtam a fonyódi kikötőben, egyszerű kis pecámmal. Az a kárász akkor bizony fölözte a kilót, ám e két, 30-40 dekányi, csodaszép halnak most is nagyon örültem, és boldogan engedtük őket vissza a Balatonba.

Az Eurohorgász szeptemberi számából

A mondás szerint ugyanabba a folyóba kétszer nem léphetünk. Valószínűleg igaz ez egy tó esetében is, ám pontosan egy hét múlva, ugyanott, néhány perc eltéréssel sikerült visszafognunk ugyanazt a két kárászt! A halak száján jól látszott a korábbi találkozásunkkor okozott, gyógyulófélben lévő sérülés. Mielőtt ismét szabadjára engedtük az óvatlan halakat, megkértük őket, hogy a továbbiakban legyenek valamivel körültekintőbbek, mert korántsem biztos, hogy mindig velünk találkoznak a parton.









 

E különös, nem mindennapi esetnek több tanulsága is van. Természetes vizeink partján ma még bolondként tekintenek a horgászra, aki nagyobbacska halát visszahelyezi élőhelyébe. Arra, hogy ugyanazt a halat mi magunk fogjuk vissza - példának okáért a Balatonból -, gyakorlatilag nulla az esély. Ám ha más horgásznak e hal a későbbiek során örömet okoz, már nem tevékenykedtünk hiába, függetlenül a hal jövőbeli sorsától. Amikor az első „aranyos" kárász rövid időn belül ismét rátalált horgomra, egy álom vált valósággá, s lett bizonyosság arra, hogy a korábban eleresztett halat akár magunk is visszafoghatjuk. 

A történetnek azonban van egy sokkal fontosabb tanulsága is. Az elmúlt évben nagy mennyiségű kárásztelepítésről érkezett híradás, amit a balatoni horgászok zöme értetlenkedve és kétkedve fogadott. A kárászok Rétimajorban nevelkedtek, és onnét lettek kihelyezve a tó északi részének több pontján, valamint a déli parton Balatonmária, Balatonszemes és Siófok térségében. Az általam kifogott halak nyilván e telepítésből származtak, ami azt bizonyítja, hogy a kihelyezett állomány szétszéledt a tóban, megkeresve a számára legalkalmasabb vízterületet. A halászati joggyakorló részéről nagyon fontos feladat az őshonos halfajok populációinak mesterséges növelése, hiszen e halak, mint a széles kárász vagy a compó, kifejezetten sérülékenyek. Szaporodási feltételeik leromlottak, életterük beszűkült, amin már javítani nem tudunk. Nekünk, horgászoknak nem marad más feladatunk, csak annyi: tevékenységünk során adjunk esélyt e ritka fajok továbbélésére. Vigyázzunk a kárászra és a compóra, és bízzunk abban, hogy a halászati szakma mind felelősebben gondolkodik legnagyobb természetes vizünk érdekében.

Ha kell, e célok érdekében kezet is foghatunk...   











 

 Szári Zsolt

 


Hozzászólok



Jelenleg nincsen hozzászólás!


További írások


Hírarchívum


Lap tetejére
«« Vissza az előző oldalra
Magazin Online TV