Termékek

AdalékAromaBotBottartóDobozok, ládákCsalikKiegészítő, kellékErnyőEtetőanyagBojliFőtt magvakHaltartó, merítő, csalihálóPelletHorogMűcsaliTalicskaÓlomOrsóRuházatSzék, ágy, fotelSzettTáska, botzsák, száktartóÚszóVersenyládaDVD-k, KönyvekVödör, dézsaZsinórBojlis kellékekFeeder / fenekezős horgászat kellékeiRablóhalas kellékekRakós botos horgászat kellékeiÚszós horgászat kellékei

2010. november 19.A (ponty)horgászok ünnepéről is tudósít a horgaszklub.eu

Hozzászólások (1 db)

Mindössze szűk másfél hét, és ismét megrendezésre kerül hazánkban a Carplove Pontyshow, november 26-27-28-án, ami a tavalyi évhez hasonlóan ismét óriási várakozás előz meg. De nézzük, miben lesz több a PontyShow, mint az eddigi horgászkiállítások hazánkban!A tavalyi 1000m2 kiállítási területtel ellentétben, ebben az évben mintegy négyszeres, 4000 m2-es területen lesznek láthatóak a színvonalas programok, és a minden igényt kielégítő horgászcikk választék, annál is inkább, mert a hazánkban kapható márkák, szinte mind-mind képviseltetik magukat. Erre az utóbbi években kevés példa akadt! A horgászok többsége számára jól csengő Fox cég is óriási kínálattal érkezik Magyarországra, először a teljes gyári standdal, fejlesztőkkel, vezérkarral együtt. Ez nem csak hazánkban egyedülálló, de Európában is kevés kiállításról mondható el. Az angol Trakker cég szintén gyári standdal érkezik, ahol az innovatív megoldásairól ismert gyártó, számos új fejlesztést mutat be.

A (ponty)horgászok ünnepéről is tudósít a horgaszklub.eu





A kiállításon lehetőség nyílik tapasztalatcserére, nem csak a nagyponty horgászatra szakosodott pontyvadászokkal, de finomszerelékes vonalon a legismertebb és legjobb horgászokkal is. Magyar oldalról Walter Tamás, Döme Gábor, Papp József személyében, akik minden elfogultság nélkül, világszinten is az élmezőnyt képviselik.





A Pontyvilág szakíróitól (Bujáki Géza, Csákány Attila, Hartmann Tamás, Honyák Gábor) is számos érdekességet tudhatnak meg az érdeklődők. Emellett lehetőség nyílik párbeszédekre Ladányi Tamással, aki pontyfogó versenyhorgászatban, Magyarországon talán a legnagyobb tapasztalatokkal rendelkezik. Nem hagyhatjuk ki a sorból, itt a Haldorádó horgászportálon is nagy népszerűségnek örvendő Kovács Zoltánt, az SBS Tactical Bait forgalmazóját, aki számos érdekességgel, jövő évi SBS újdonságokkal készül a kiállításra. A tavalyi évben Christian Schlott is számos praktikát mutatott be a látogatóknak, ami ezúttal sem lesz másként.


A Big Carp cég ezen a kiállításon mutatja be elsőként a nagyközönségnek Európában, a jövő évi újdonságokat. Jelen lesznek Európa 2010-es év sikercsalijának, a Tiger Baits-nek a teszthorgászai, és tulajdonosai, akik a gyártás előtti tesztidőszak alatt több száz (!) 20-30 kg feletti pontyot fogtak, az öreg kontinens különböző vizein. A szintén sokak számára jól csengő név, az Imperial Baits tesztcsapata is jelen lesz Csörgő Tamás és Drahota Mihály vezetésével, akik a nagyponty horgászatban adnak mindenki számára használható tanácsokat. Az utóbbi években számos öreg pontyot kifogó horgászok, hiteles információkkal szolgálnak majd a termékek használatával kapcsolatban. A nagy sikernek örvendő Enterprise Tackle is újdonságokkal készül, több jövő évi terméket is bemutatnak majd a látogatóknak. Az újdonságoknál a speciális anyagokból készült nehezékek is megtalálhatóak lesznek, hiszen hamarosan előírás lesz Magyarországon is, a környezetbarát (nem ólomból készült) súlyok használata. Az Energofish cég, mely több Európai országban jelen van, szintén a sokak által kedvelt, kiváló termékeit vonultatja fel a Carplove kiállításon.

A kiállításon megtalálhatóak lesznek a következő márkák:

Abu Garcia, ACE Carp, Aquaborne, Atomic Tackle, B&G Fish System

B. Richi, Balzer, Berkley, BIC, Big Carp, Carp ‘ R' Us

Carp Academy, Carp Expert, Carp Sounder, Carp Zoom, Carphunter

Cc Moore, Century, Chub, Cipro, DD Bait, Delkim, Diem, Eagle

Energofish, ESP, Eurohorgász Magazin, Fox, Gardner tackle

Garmin, Gigant Baits, Grabmayer, Greys, Haldorádó

Halzóna, Humminbird, Ignesti, Imperial Baits, JRC

Kamasaki, Keen Carp, King Baits, Korda, Korum

Led Lenser, Lowrance, Mainline Baits, Manta

Max-Carp, Mistral Baits, Mitchell, Moon

Mosella, Nevis ,NG Carp, Nutrabaits, PB Product

Pelzer, Pontyvilág, Preston Innovations, Prologic, Quest Baits

Richworth, Rig Marole, Ron Thompson, SBS Tactical Bait, S-Carp

Sensan, Shakespeare, Silver Baits, Skarp, Solar Tackle, Sonubaits

Soul Carp, Spro, Star Baits, TF gear, Tiger Baits. Top Mix, Top Secret

Trakker, Twin Carp, Ultimate, Videotronic, Vision Baits, Wychwood, Yamaha, Zodiac

A kiállított márkák, természetesen megvásárolhatóak lesznek, jelentős kedvezményekkel. Minden egyes termék minimum 10%, de több esetben akár -50%-kal olcsóbban! Érdemes tehát erre az időszakra hagyni az esetleges ajándékozást, vagy a jövő évi csalik, felszerelések beszerzését is. A kiállításon minden megtalálható lesz: horgászbotok, orsók, kapásjelzők, zsinórok, horgok, rod podok, aprócikkek, ruházat, csónakok, halradarok, csalik, és minden más, ami szem szájnak ingere!


Az érdekes szakmai előadások ezúttal sem maradnak el, kijelenthetjük, hogy az Európai pontyhorgászat nagyjaitól láthatunk beszámolókat, és ami talán fontosabb, már a jövőben megjelenő technikákról, csalikról is előadást tartanak nekünk. Frank Warwick, Ronny De Groote, Ardy Veltkamp mellett (akik mind-mind egyéniségek a horgászatban), először látogat el hazánkba a francia Leon Hoogendijk, aki óriási tapasztalattal rendelkezik a pontyozás, és amurozás terén is. Itt lesznek a „sógórok" jeles képviselői, Ausztriából Michael Komuczki a Duna kiváló ismerője, Kurt Grabmayer világkupa-győztes, és Erich Unger aki világhírű, saját építésű Century botjait is elhozza. Az előadás mellett, Frank Warwick bemutatja a világújdonságnak számító Gel Baits termékeket, melyek új utakat nyithatnak a pontyhorgászatban.









A tavalyi évben nagy sikert aratott bottörés teszt is folyatódik a Halzóna csapatával, ahol a botok a tűréshatárukig lesznek terhelve. A Decathlon céget úgy gondolom, nem kell bemutatni senkinek, aki a horgászat, túrázás vagy egyéb sportok művelője, bizonyára már találkozott a francia márkával. Az ő jóvoltukból mindhárom napon horgász-szimulátor segítségével fáraszthatunk akár 80 kg-os harcsákat is, szinte élethű körülmények között.


Programok - Színpadi előadások

November 26. Péntek:

  • 11 óra: Ardy Veltkamp: Híres vizek pontyóriásai
  • 14:30 óra: Michael Komuczki: Pontyportyán az öreg dunán
  • 15.30 óra: Tombola nyereményjáték

November 27. Szombat:

  • 11 óra: Frank Warwick: A csaliforradalom
  • 13 óra: Döme Gábor: Pontyozás feederrel
  • 14:30 óra: Leon Hoogendijk: Amurozás nagy Európai vizeken
  • 16 óra: Tombola nyereményjáték

November 28. Vasárnap:

  • 11 óra: Ronny De Groote: Egy európai vándor...
  • 13 óra: Walter Tamás: A Matchbotos pontyozás praktikái
  • 15.30 óra: Tombola nyereményjáték

Ebben az évben is "mindenki nyerhet", ugyanis a tavalyi évhez hasonlóan a belépőjegy tartalmaz egy tombolaszelvényt, és mindhárom napon, a tombolasorsoláson értékes nyeremények fognak gazdára találni. (A kiállító cégek által felajánlott nyereményeket folyamatos frissítéssel töltjük fel a www.carplove.com/pontyshow internetes oldalunkra.) A belépőjegy ára: 1490 Ft.-, 14 év alatt (diákigazolvány felmutatásával) INGYENES lesz!

Nyitvatartás

- November 26. - Péntek: 10-17 óráig

- November 27. - Szombat: 9-18 óráig

- November 28. - Vasárnap: 9-17 óráig

A Pontyshow-t nevezhetjük a pontyhorgászok ünnepének is, hiszen nem csak tartalmas programokkal, bemutatókkal, fantasztikus akciókkal lesz tarkított a kiállítás, de az őszi hidegben, néhány napra ismét a vízparton érezhetjük magunkat!





Örömünkre legnagyobb médiaszponzorunk, a PVTV teljes stábjával, 3 napon keresztül megörökíti mindazt, amiért a horgászok ellátogatnak az M1 Expo területére: a nagybetűs HORGÁSZATOT! A PVTV standján találkozhatnak ismert sportolókkal, és a médiából ismert hírességekkel. Ezen kívül Andrejszky Zoltán moderátor gondoskodik a színpadi programok jó hangulatáról, és nem utolsósorban a PVTV „túlöltöztetett" lányai, akik még nagyobb létszámban megtalálhatóak lesznek a kiállítás egész területén.

A show 3 napos, azért akik a hétvégére már halaszthatatlan programot szerveztek, azoknak már pénteken is lehetőségük lesz kilátogatni a a kiállításra.

Aki garantáltan tartalmas, 100% horgászatról szóló kikapcsolódásra vágyik, akár családdal, akár barátokkal, annak ott a helye a PontyShow-n!

Minden horgásztársunkat szeretettel várunk! Találkozzunk november 26-27-28.-án, az Autoexpo M1 rendezvényközpontban!

www.carplove.com

Kapcsolódó anyagok


Hozzászólok



Hozzászólások

2010.12.06. 14:44

hkvhkl


További írások


Hírarchívum


Lap tetejére
«« Vissza az előző oldalra
Magazin Online TV