2011. február 08.Atkai pontyok nyomában

A kezdet mindig nehéz!
Az idei évet a holtág egy olyan szakaszára terveztem, ahol már többször jártam régebben, de eddig még egyszer sem horgásztam és nem is ismertem. A holtág e részén az átlagosnál jóval eltérőbbek a mederviszonyok és a vízmélységek. Hirtelen medertörések, vízbedőlt és víz alatti facsoportok, vastag kagylópadok jellemzik, és egyben nehezítik a horgászatot.
Ráadásul a rengeteg felszerelést is csak csónakkal tudtam bejuttatni a kiszemelt aprócska, meredek partoldalú horgászállásra. Már az elején tudtam, hogy az itt eltöltendő horgászataim az idei évben sokkal embert próbálóak lesznek, több kitartást és hitet igényelnek, mint bármikor máskor az atkai horgászataim során. De azt már csak remélhettem, hogy ha elég kitartó leszek, és bízok önmagamban az elképzeléseimben a holtág megjutalmazza erőfeszítéseimet.


Az év első próbálkozásai
Április végén, egy hűvös reggelen indultam először „bevetésre" a kiszemelt állásra csupán csak négy napra. Az elmúlt évekhez képest egy kicsivel magasabb vízállás fogadott a télen lehullott számottevő csapadék és a magas belvizeknek köszönhetően. Így a szokásosnál mélyebb víz, a partoldalon húzódó félig víz alatt lévő bokorsorok, elárasztott alámosott partoldalak fogattak. Itt megjegyezném, hogy az utóbb felsorolt tényezők a pontyoknak hatalmas életteret és búvóhelyeket biztosítottak, ezzel is csak megnehezítve a rájuk való horgászatot.

Éppen ezért ezt a négy napot nem is igazán a halfogásnak, hanem az előttem elterülő vízterület feltérképezésének, megismerésének szenteltem. Köztudottan a nagy vízmélységek a meredek medertörések ebben az áprilisi időszakban nem éppen kedvelt tartózkodási helyei a pontyoknak. Éppen ellenkezőleg nekem! Számomra a legjobb időszak volt! Nyugodtan feltérképezhettem, megismerhettem, kitapogathattam minden pontját a további horgászatokhoz, mivel az egész évet ennek a résznek meghorgászására szentelem. Türelmes voltam és bíztam benne, hogy az idő nekem dolgozik.

Már az első radarozásom alkalmával sejtettem, hogy az előttem elterülő vízterület olyan adottságokkal rendelkezik, ami garantáltan több kapitális méretű ponty táplálkozási és búvó helyéül szolgálhat a későbbi meleg nyári hónapokban. Víz alatti facsoportok, hirtelen métereken belül 6,7 m-re letörő meredek törésoldalak, vastag kagylópadok rajzolódtak ki a halradaron. Több órás radarozás után már olyan képet kaptam az előttem elterülő ígéretes fenékviszonyokról, amiket két bottal egyszerre nem is tudtam meghorgászni. Ezért nem volt más választásom, mint hogy egy bottal mindig csak egy állandó etetett helyet horgásztam, a másik botomat pedig minden nap máshova tettem, persze csak akkor, ha nem volt róla kapásom. Utóbbi bottal a halakat próbáltam megtalálni, sajnos egészen augusztus végéig reménytelenül. 


Az év gyorsan telt
Teltek a hónapok. A lehorgászott napok és órák számai is egyre csak halmozódtak, mindvégig kapástalanul. Kitartásomat csak a hitem erősítette, ami belülről folyamatosan azt mondogatva: „hogy ne add fel, ismered a vizet, hogy mennyire rapszodikus!"
Egyvalami viszont aggasztott. Akár hányszor horgásztam ezen a helyen, egyszer sem láttam, vagy hallottam pontyra, pontyokra utaló jelet. Egészen addig, míg az augusztusi hónapot nem kezdtük el írni! Hogy ez minek volt betudható, nem tudom, csak elméleteim vannak rá. Egy dolgot tartottam valószínűnek, hogy minden hal a holtág két végében tartózkodhatott. A holtág egyik végén mólósor húzódik. Valószínű, hogy a rengeteg etetés, amit a mólótulajdonosok és a szimpla pecások szórtak be, ott tarthatta a halakat. A másik végén pedig sekély, gyorsan felmelegedő, természetes táplálékokban gazdag kíméleti terület tarthatta meg a halakat. Na és persze az ívás. Ezen elképzelések után már nem is voltam annyira meglepődve, hogy a tavaszi időszakokban nem láttam pontyokra utaló jeleket.

Mivel az állás nem lehet saját tulajdonú foglalt hely, ezért nem én voltam az egyedüli ember, aki itt horgászott. Július végén több ismerősöm is szerencsét próbált az álláson, de ők is legtöbbször kapás nélkül úszták meg. Azért írtam, hogy legtöbbször, mert egy két kisebb (2-3 kg-os) pontyot leszámítva nem voltak nagy fogások. Mind addig, míg az augusztusi hónap - forró kánikulai meleggel és hidegfrontokkal tarkított napjai - be nem köszöntöttek. Akkor, mint ha varázsütésre minden megváltozott volna! Híreket kaptam Zsolti barátomtól, hogy ötnapos horgászatuk során, amit még két társával töltött el ezen a kis álláson, sikerült több 4 és 12 kg közötti pontyot szákba terelniük, köztük egy 19 kg-os amurt is. Nem hittem a fülemnek. Talán annak tudható be a dolog, hogy a fülledt, meleg napoknak köszönhetően a pontyok behúzódhattak, és felkeresték a mélyebb vízrétegeket, köztük a kiszemelt állás előtti vizet is. Csak találgattam. Ekkor már tudtam, hogy most kell újra visszatérnem. Elhatároztam, hogy augusztus utolsó tíz napját itt fogom tölteni.

Horgászatom kezdetét augusztus 20-án, reggeli indulással terveztem. Ezzel az időponttal egy kisebb aggodalmam azért volt! Mivel nem lehet a helyet lefoglalni, mi van, ha ülnek rajta a munkaszüneti nap miatt? Jó kérdés volt, de próbáltam pozitívan hozzáállni és nem foglalkozni a kérdéssel.

Felkészülés
Mivel tíz napra mentem, a kiindulva tapasztalatokból, a holtágon legjobban működő bojlikkal kellett felszerelkeznem. Kivételesen most nem kész gyári golyókkal akartam horgászni, hanem a saját elképzelés alapján összekevert és elkészített aromásított 24 mm-es bojlikkal. Főleg a törpeharcsák és a keszegek támadásai miatt döntöttem a házilag elkészített, nagyobb méretű és csont keményre szárított bojlik mellett. Ezzel a mérettel és keménységgel tovább tudtam a szóráson tartani a bojlikat, anélkül, hogy idő előtt eltűntek volna. Többfélét nem akartam, mivel csak két bottal horgászhatok. Ezért kétféle különböző ízesítésű csalikat készítettem; egy fűszeres-húsos bojlit, és egy kagylós-szamócást.


Mindkét golyó már az elmúlt években számtalanszor bizonyította fogósságát itt az Atkai-holtágon.
Etetésre vegyes apró magvakat és vegyes bojli mixet használtam.
A horogra szánt bojlikat természetesen egytől egyig behálóztam.

Eljött augusztus 20.
Felkészülten, bepakolva, már majdnem egyesbe raktam a kisteherautó sebességváltóját, mikor megszólalt a telefonom. Misi barátom telefonált, hogy ülik a helyet! Hirtelen az összeomlás határára kerültem.
Bepakolva, felkészülve, ráhangolódva a pecára mit is tehettem volna?! Nem törődve a telefonhívással, nekivágtam az útnak. Abban bíztam, hogy sikerül megbeszélni az állást beülő horgászokkal egy szimpla helyváltoztatást. Csak egy bökkenő volt. Minden környékbeli álláson ültek. Hála neked augusztus 20.!
Szerencsémre Zoli ismerősöm és két barátja ülték a helyet. Kisebb egyezkedés után sikerült megegyeznünk, így elfoglalhattam az állást. Ezt a segítséget utólag is köszönöm nekik!

Kipakoltam, berendezkedtem és megkezdhettem a horgászatot. Nem kapkodtam, ezért csak az esti órákban dobáltam be. Már ahogy az előzőekben is említettem, a stratégiám a következő volt. Egyik bottal egy fix helyre, pontosabban a mederbe horgásztam, amit az első napokban bojlival és apró magvakkal jól megetettem, mindig ugyanabban az este hét órai időpontban. A másik botommal pedig minden nap más-más helyekre rakosgattam az előkémet. Ide minimálisan csak 15 szem bojlit és egy marék tigrismogyorót szórtam.

Miután végeztem korán lefeküdtem és elaludtam. Hajnal kettő órakor ejtős kapásra ébredtem. Rövid fárasztást követően a kevés szórással megetetett kagylós-szamócás bojlival csalizott előkémet egy tíz kilós amur vette fel. Megörültem, mert év eleje óta ez volt az első kapásom ezen az álláson. A halat pontyzsákba raktam a reggeli fotózáshoz, majd visszadobtam az előkét.
Bizakodással töltött el a fogott amur, ezért biztos voltam a következő kapásban. Sajnos rosszul gondoltam. Az elkövetkező négy napban több kapásom nem volt. Egészen a hétfő reggelig, mikor is egy nagyobb hidegfrontot elvonulása után reggel fél hatkor megindultak a kapások. Már a délelőtt folyamán négy kapásom volt, amiből hármat sikerült is megfognom. Egy tíz kilós amur kivételével két darab hat kilós tőpontyot szákolhattam. Ráadásul mind a három hal a szórásról érkezett, egy teljesen új helyről. Ezt a helyet előző esti radarozásom alkalmával találtam. Ez a pont egy lankásabb medertörésen elhelyezkedő vastag kagylópad volt, amit nagyon ígéretesnek találtam!
Gyors csalizás, és már vissza is került az egy szem behálózott 24 mm-es bojli, 15 szem társával egyetemben, amit egyesével csöveztem a lankásabb törésre.


Három óra telt el az utolsó fogott hal óta, mikor is két csippanásra lettem figyelmes. A jobb oldali kis szóráson lévő bojlimat felvette valami és félig leejtette. Először azt hittem törpeharcsa vagy keszeg. Vártam egy pár másodpercet. Következő pillanatban már csak arra lettem figyelmes, hogy megindult vele, gőzerővel, és megcélozta a harminc méterrel előtte elhelyezkedő víz alatti facsoportot. Gyors reagálás, és már küzdöttem is a hallal. A dobot lefogva, teljes erővel próbáltam a halat az akadótól elhúzni. Negyed órás oda-vissza játék után, sikerült a halat tisztes távolságra elhúznom a fától. Komótos úszásából és a hatalmas pörsök megjelenéséből már sejtettem, hogy jó ponty van a horgomon. Óvatosan fárasztva próbáltam minél közelebb felém terelni. Nagyon közel volt, és éreztem, hogy fárad. Már majdnem megpillantottam mikor az utolsó erejét is összeszedve megcélozta a tőlem jobb oldalra elhelyezkedő vízbedőlt partoldali nyárfát. Szerencsére a jó fékbeállításnak köszönhetően követni tudtam a kirohanását, majd kisebb hadakozást követően sikerült visszahúznom, egészen a csónak széléhez. Ekkor pillantottam meg először. Akkor már tudtam, hogy ekkora ponttyal még ezen a vízen nem találkoztam, de csak reménykedtem, hogy húsz kiló feletti.
Gyorsan megszákoltam az elfáradt hatalmas testet és beemeltem a csónakban elhelyezett matracra. Gyönyörű volt, és az enyém!


Gyorsan letáráztam a mérlegelő slinget és már mérlegeltem is. A mérleg kereken a 20,50 kg-nál állt meg. Nem hittem a szememnek! Megfogtam az első igazi Atkai 20,50 kg-os tőpontyomat. Nagyon boldog voltam, hogy sikerült. Többszöri sikertelen Atkai horgászat után ezzel a gyönyörű hallal kárpótolt a holtág. Fotózás után már mehetett is vissza, éltető elemébe.
A hidegfront elvonultával újra egyre melegebb napszakok érkeztek. Ahogy melegedett az idő úgy melegedett a víz hőmérséklete is. Ezek után már a kapások is egyre csökkentek. A további napokban már csak a hajnali hűvösebb órákban volt egy két kapásom. Egy 14,50 kg-os tőpontyon kívül már csak kisebb pontyok érkeztek, de panaszra abszolút nem lehetett okom.


A napok hirtelen elteltek és lassan a horgászatomnak is vége lett. Hamarosan összepakoltam és hazaindultam. Otthon már csak a fotók és a horgászatom élményei emlékeztettek erre a csodás 10 napra, amit az Atkai-holtágon tölthettem.
Mindezen horgászat tanulságát leszűrve, nem csak jó időben, jó csalival, jó helyen kell ott lennünk! Legfontosabb szerintem a hitünk táplálta kitartás, ami előbb vagy utóbb meghozza számunkra a várva várt kapitális példányt.