A Maros Mix cég egyik célja, hogy minden évben próbáljon előrukkolni valami olyan kurrens termékkel, amit még garantáltan nem gyártott előtte senki. Ezek a termékek nem feltétlenül halcsalik. A tavalyi évben például nagy sikert aratott eszköz volt Erdei Attila Pelletnyomó készüléke és a hozzá tartozó pelletporok. A készülék különlegességét az adja, hogy a horgászok a legfrissebb csalit készíthetik el a nyomó segítségével otthonukban. Erre a külföldi forgalmazók is hamar felfigyeltek és megtalálták a benne rejlő lehetőségeket. Nem is tétlenkedtek, hiszen számos országban már kapható a pelletnyomó.
Csavarozzuk bele a sablont a csalinyomó végén található menetbe
A cserélhető fej belső, ívelt része alakítja ki a csali végső formáját 
Az idei újdonságra visszatérve, fontos megemlíteni, hogy ez szintén egy eszköz, mellyel magunk készíthetjük el a horogra szánt csalinkat, de a pelletnyomóval szemben ez a szerszám a vízparton tölti be igazán a szerepét. Itt tudjuk ugyanis elkészíteni egy határozott mozdulattal a csalit. A kiflibojli-készítő szerszám a legerősebb kéz nyomóerejét is elviseli. Nem kell attól tartani, hogy elhajlik és tönkremegy, mivel anyaga kiváló minőségű felületkezelt acél. Ennek az óriási erőnek köszönheti az elkészített horogravaló a fogósságát. A kenyérgolyó ugyanis szárazon rendkívül kemény, de amint vízhez ér, látványos változáson megy keresztül. Azonnal elkezdi magába szívni a vizet, ennek következtében pedig térfogata megnő és rózsaszerűen elkezd szétnyílni, kapásra ingerelve az etetésen tartózkodó halakat.
Ez a szivacsos állag természetes hatást vált ki a halakban, így könnyebben fel is szippantják a benne található horoggal együtt.
A kiflibojli-gyártó készülékkel elkészített csali további előnye még, hogy segítségével ötvözni tudjuk a különböző csaligyúrmák horogállóságát és a kenyérrózsa halakra gyakorolt vonzerejét.
A szakszerű és precíz kivitelezésnek köszönhetően a szerszámot jól szét lehet nyitni. Ennek előnye, hogy a nagyobb méretű, vastagabb kenyerekből is tudunk csalit készíteni Hol használhatjuk?Álló- és folyóvízen is bárhol, hiszen ezek a frissen készített kiflibojlik még erős áramlásban is kiválóan viselkednek a horgon. A paducos, márnás szakaszokon is remekül alkalmazhatjuk. Ekkor célszerű a legkisebb, 6 mm-es csalikat, apró (14-es) hosszú szárú horgokra feltűzni.
Akár nagy távolságra isGondoljunk csak bele, hogy mi történne, ha feederes végszerelékünk horgát kenyérrózsával szeretnénk felcsalizni. A csali már a dobás pillanatában a hátunk mögött landolna, vagy ha ki is bírná az erőteljes lendítést, a becsapódás pillanatában válna le a horogról. Ezek után valószínűleg a nyugtalanság lenne úrrá a horgászon, hogy „vajon lehet még csali a horgon?". A szerszámmal készített csali garantáltan horgon marad, sőt tesztjeinken kiderült, hogy akár több, egymást követő dobást is kibírt. Megázva pedig hasonlóképpen működik, mint a kenyérrózsa. Ez is növeli ennek a kiváló, egyszerű csalinak a felhasználhatóságát.
A nagy távolságnak pedig megvan az az óriási előnye, hogy a parttól távolabb tartózkodó, óvatos uszonyosokat is képesek leszünk elérni és megfogni. Ergo: mivel a parti horgászok zöme nagy valószínűséggel még nem használt ilyen jellegű csalit ekkora távolságban, ebből következik, hogy az óvatos halak bátrabban veszik fel a horgot.
Egy erős mozdulattal szorítsuk össze a szerszámot...
... majd szakítsunk ki egy darabkát a kenyérből
Elkészült a csaligolyó Mitől marad a horgon?Az erős nyomás miatt a csali közepe kemény lesz (de még horogra tűzhető), így kiválóan alkalmas akár hajszálelőkén való felkínáláshoz, vagy ha nem szeretjük ezt a megoldást, akkor hagyományos módon horogra tűzéshez.
Korábbi tesztjeinkből kiderült, hogy 2 nap (nem elírás!) elteltével is a horgon marad a kenyérgolyó.
Ha a kenyér belsejét használjuk fel, akkor élénkebb színű csalit kapunk
Többórás áztatás után sem esik le csalink a horogról
Pillanatok alatt fogós csalit tudunk készíteni a különböző pékárukból Aromázva isAz emberi fantázia korlátlan. Mint a legtöbb csalit, ezt is kiválóan lehet ízesíteni, aromásítani. A mellékelt fotón is jól látszik, hogy a kenyérgolyóról szépen lassan leoldódó dip vonzó felhőt képez a horog körül, így garantáltan felkelti a halak érdeklődését.
Akár aromásíthatjuk, ízesíthetjük is a csaligolyókat
A lassan oldódó aromafelhőnek nem tudnak ellenállni a halak
A vízben látványos átalakuláson megy keresztül a csali A Maros Mix csalinyomó paraméterei, teljesítménye és előnyei, röviden összefoglalva:- 8, 10 és 12 mm átmérőjű csalikat készíthetünk vele.
- A nyomófejek cserélhetőek, tehát a számunkra ideális csalit tudjuk elkészíteni, pillanatok alatt.
- A szerszám rendkívül erős, felületkezelt acélból készült. Ennek köszönhetően élettartama 1000 év, plusz egy nap :)
- Minden horgásznak ajánljuk, aki a békéshalakat szeretné üldözőbe venni.
- A legerősebb kéz nyomóerejét is elviselő szerszám.
- Praktikus, mivel nem túl nagy a szerszám. Akár egy kisebb horgászdobozban is könnyedén elfér.
- Akár az uzsonnánkból is a legfogósabb csalit tudjuk produkálni.
- Használatát nem kell betanulni.
Tipp 1:Ha a kelleténél szárazabb kenyeret vittünk magunkkal, akkor sincs gond, szenteljük be (kevés vízzel permetezzük le) azt használat előtt, így a szerszámmal készült csali sokkal tartósabb lesz.
Tipp 2:Célszerű friss pékárúból készíteni a csalikat, ezek a golyócskák ugyanis sokkal lassabban oldódnak, puhulnak fel.
Tipp 3:A kenyeret helyezzük zacskóba, így nem tud kiszáradni a horgászat ideje alatt.
Tipp 4:Hatásos lehet a kenyérhéj enyhe nedvesítése. Az ebből készült csali színe sötétebb lesz, és enyhe pörkölt illata vonzó lehet a halak számára.
Tipp 5:Keménysége is növelhető a golyócskáknak. Ebben az esetben duplán kell kiszaggatni a csalit. Vagyis az első elkészítése után a golyót a nyomófejben kell hagyni, és meg kell ismételni a műveletet. Az így kapott kiflibojli sokkal tömörebb lesz, és ázás után még nagyobb méretűre duzzad.
Bátran kijelenthetjük, hogy a csalinyomó felhasználása olyan sokrétű, hogy ez a cikk, terjedelme miatt sem lenne alkalmas arra, hogy részletesen bemutassuk. Sőt, mi a csapat teszthorgászai sem fedeztük még fel igazán ezt a szerszámot. Sokat használjuk, de minden alkalommal tartogat számunka meglepetéseket. Amennyiben észrevételeik vannak a termékről vagy egyéb fejlesztésekről, nyugodtan keressék fel fórumunkat, ahol a csapat tagjai válaszolnak kérdéseikre.
A cikkünk folytatásában megmutatjuk, hogyan viselkedik a kiflibojli-készítő szerszám éles helyzetben, valamint újabb csalizási praktikákat is bemutatunk majd.
írta: Egedi Róbert
Pintér Tamás felvételei
Hozzászólások
2011.08.08. 13:24
Elmés egy találmány. Amikor a párom édesapja először mutatta egy horgászújságban nem hittem a szememnek. Pofonegyszerű és mégis hatalmas. A kiflibojlikat szendvicskét tálalni úgy, hogy a két fél közé gyakorlatilag bármilyen íz- és illatanyag bekerülhet. Gratulálok hozzá.
2011.06.10. 20:25
Kérem közöljék velem hogy hol lehet beszerzni ezt a préselő csalifogót. hogyan lehet megrendelni köszönöm .2011.o6.lo.
2011.06.08. 08:53
Pest megyében lakom Valkón .Hol tudnám beszerezni ezt a szerkentyűt.Gyerekekkel járok kishalazni,nagyon praktikus dolognak tűnik.
2011.06.03. 15:05
Ezt hol lehet megrendelni nagyon fontos ismerősömnek kérlek írjátok meg...!
előre is köszönöm!
2011.05.30. 14:08
Szerintem, azt is el lehetne készíteni - ha nekem megérkezik, akkor elkészítem! -, hogy a tartalék sablonokat a két nyomókar belsejébe elkészített menetes részén tároljuk! Mindig kéznél lenne, és nem hagynánk otthon!