2011. április 08.Nád országban jártam

Több mint húsz éve vallatom már a különböző vizeket a határon innen, és túl. Ez idő alatt volt szerencsém végigjárni a horgászat és a természet „iskoláját". Alig van olyan horgászmódszer (persze azért akad), melybe ne kóstoltam volna bele. Az utóbbi pár évben a megannyi horgászmódszer közül belecsöppentem a finomszerelékes módszerek világába, majd szinte észrevétlenül sodródtam a versenyhorgászat irányába. A tavalyi év azonban már újra a csendé, a tökéletes kikapcsolódásé lett. Versenyek helyett egyre inkább a természetben való elrejtőzés nyújtotta számomra azt a kikapcsolódást, mely átsegített a horgászatot követő hét nehézségein.

Az elmúlt húsz év alatt lehetőségeimhez képest a legtöbb...

... horgászmódszert kipróbáltam

Az idén hosszúra sikeredett tél, tavaszra már igen erős vágyat ébresztett bennem a horgászat iránt. A vékony jégpaplan, mely elrejtette előlem kedvenc vizeimet, áthatolhatatlan akadálynak tűnt egy kis kikapcsolódáshoz. Bár barátaim rendszeresen hívtak ilyen olyan ok miatt befagyni képtelen vizek horgászatára, az ott található halállomány „megritkítása" nem hozott olyan izgalomba, mint a tavaszi nádasok ponty-és kárászcsapatainak becserkészése.

Március közepére végre felszakadtak vizeink börtönei. Bár néhány helyen még vékony jégtáblák voltak, én már ösztöneimnek engedelmeskedve kint voltam a vízparton.

Kora tavasz ide vagy oda, az enyhülés megérkeztével kedvenceink rögtön felkeresik azokat a sekély nádasokat, melyek nem csak biztonságot, de gazdagabb táplálékforrást is nyújtanak számukra. A horgászok nagy többsége azonban ilyenkor még a mélyebb részeket vallatja (eredménytelenül), majd azzal az indokkal indulnak haza: hideg még a víz, nem eszik a hal. Hasonlóan lehetne jellemezni azt a vasárnap délutánt is, mely kicsalt engem is a vízpartra. A nagy többség most is a mélyebb részeket üli, nehéz nyári fenekezőjével. Hátha! Jómagam csak kedvenc Tubertini match botjaimmal felszerelt bottáskámat hoztam magammal, kevés csalogatóanyaggal és csontival megtoldva. Rövid bandukolás után semmivel sem összetéveszthetetlen nádmozgásra lettem figyelmes. „Hát itt vagytok!" - sóhajtottam egyet, majd nekiláttam az előkészületeknek.

Mint mindig, most is az etetőanyag elkészítésével kezdtem. Bár nagyobb mennyiségű halat sejtek a nádasban, összesen fél zacskó Téli ponty speciált kevertem be 1/3 flakon mézes aktivátorral. Míg kora tavaszi mixem „ázott", összedobtam match botjaimat is. Szerelékeimet a lehető legegyszerűbb módón raktam össze. Ötgrammos úszómat egy 4, valamint egy 0,75 grammos ólommal súlyoztam bóbitára. A kisebb ólmot a horogtól körülbelül 5 centiméterre, míg a nagyobbat attól egy arasznyira rögzítettem fogóval. Külön előkét nem használok. Nádban egyébként sem szerencsés a vékonyka zsinórokat (jelen esetben 0,20 mm-es) tovább gyengíteni mindenféle csomóval.

Tavaszi keverékem

Egyszerű feltolós szereléket készítettem

Mivel a kora tavaszi időszakban (bár ez gyakran nyáron is tapasztalható) a halak egy millimétert sem hajlandóak kintebb jönni a legszélső nádszáltól, úszómat csúszóra szereltem. Egy fixen szerelt cájg esélyt sem ad a pontos és precíz horgászatra az ehhez hasonló terepen. Bójám rögzítését egyszerű szilikon csővel oldottam meg, melyen kétszer átbújtattam főzsinóromat, így az biztosan nem csúszott el. A pontos dobás kivitelezése azonban már nehezebb téma. Ha túl rövidre sikeredik, akkor a horgászatot megússzuk kapás nélkül. Ha túl hosszúra, akkor, ahogy mondani szokás: kocsi, ló odalett. Legjobb megoldás, ha segítségül hívjuk orsónk dobjának zsinór klipszét. Így a dobás távolsága garantált. Persze, ha valaki nagyon sokat horgászik, és a kezében van a megfelelő táv pontos megdobása akkor szükségtelen eme segédeszköz, de én inkább klipszelek.

Egyszerű, de nagyszerű

Orsónkon található zsinór klipsz lehetővé teszi a pontos dobásokat

Mire az előkészületekkel végeztem, az etetőanyagom is tökéletesen átázott. Fél doboz csemegekukoricát még hozzádobtam. Indulhatott a horgászat!

Egy szem csemegekukorica a horogra és már repült is a szerelékem a megfelelő nádszál mellé. A fél zacskó etetőanyagom felét rögtön be is dobáltam. A többit majd meglátom. Alapozó gombócaim zaja nem hatott negatívan halaimra. A nádban biztonság van, a nádon kívüli világ pedig mintha nem is létezne. Édes, illatos etetőanyagom vízben terjedő aromája azonban máris érdeklődést váltott ki belőlük, és egyre közelebb és közelebb lökdösték a nádszálakat úszómhoz. Ám még mielőtt elérték volna etetésem, erős rángatózásba kezdett a kapásjelzőm.
- Kárászok - morfondíroztam magamban, csak nagy nekik a csali.
Tolták, húzták, vonták, de szűk szájuk miatt a horogra felakadni egyiknek sem sikerült. Hamar meguntam a kis gézengúzok próbálkozásait, így egy szem kukorica helyett nagy gusztusos csonti csokrot tűztem. Persze az általam tűzött nagy csokor talán még nagyobb, mint az egy szem puha kukorica, de ezt azért csak be-begyűrögették valahogy.

Tekintélyes csonti csokorral ppróbáltam a méretet szelektálni

Akadt néhány testesebb, szákolós kárász is

Körülbelül egy óra telt el az első kárász megfogása óta, amikor is ritkultak, majd teljesen megszűntek pikkelyes barátaim zaklatós, rángatós kapásai. „Ennyi? Elfogyott volna a bent lévő kaja?" - kérdeztem magamtól. Kisebb szünet következett, mely pár gombóc finomság pótlására ösztönzött, ám amikor vödrömért nyúltam, valami belső hangnak köszönhetően még visszapillantottam úszómra, mely minden előzmény nélkül felfeküdt a víz tetejére, és ugyan abban a pillanatban már el is tűnt. „Tipikus pontykapás!" - nyúltam a bot után. Bevágásom, inkább amolyan botmegtartásra sikeredett, olyan erővel indult meg pontyom (mert bizony ponty volt!), a biztonságot nyújtó nádas felé. Ösztönösen húztam rajta egy nagyot, miközben bal kezem már az orsó dobját fékezné, ami persze a kiakasztott zsinórnak köszönhetően olyan sok zsinórt adagolni nem képes, de az a pár centiméter is soknak számít, ha csak alig pár centire horgászom a nádtól.

Erőteljes húzásommal halamat hamar eltérítettem nádi rejtekétől, mely így széles jobb ívű kanyarral került elém. Mire feleszmélt, hogy baj van, már meg is szákoltam az áldozatom. Csodálatos, egészséges pikkelyes pontyot fogtam, melyet horogszabadítás és néhány kedves szó után helyeztem haltartómba. Csalizás, majd a cájg bedobását követően a boldogságtól felszabadulva dőltem hátra kempingszékemben. Kifejezetten pontyot fogni jöttem a vízpartra és sikerült. Micsoda élmény! Megsimogattam match botomat is. „Hihetetlen, hogy nem zengnek a különböző fórumok használóitól, hiszen kedvező áráért kiváló pálcát kapunk." - kattogtak a gondolataim. Talán néhány kellemes szóval is illettem, amikor úszóm szépen lassan alámerülve kapást jelzett. Már a báváságnál éreztem nem az előbbi pontyom testvérével hozott össze a sors. Sőt! Még csak nem is kárász! Fránya törpeharcsa éhezett meg gusztusos fehérjebombámra. Mérgelődés azonban nem tudott úrrá lenni gondolataimon. Élveztem a csendet és a kora tavaszi kapásáradatot.

Következő dobásom kissé hosszúra sikeredett. Úszóm bőven a nádszálak között landolt. Egy pillanatra meglepődtem, de hamar rádöbbentem figyelmetlenségemre. Hiába a megfelelő távolság rögzítése, ha dobáskor nem ugyan oda állok vissza. - tört rám a felismerés. Ráadásként az úszóm be sem állt normálisan. „Elakadtam. Vagy mégsem?" - fakadt ki belőlem, de ahogy felvettem horogmarasztalómmal a kapcsolatot, az igen erőteljesen visszarúgott, jelezvén, élő súly van a túloldalon. Ösztönösen bevágtam, vagy legalábbis próbáltam, majd a következő másodperben komoly húzókötelezés alakult ki ellenfelem és köztem. Halam erőteljesen nyargalt volna befelé, míg én inkább kifelé tessékeltem. A botban rejlő erőtartalékok itt mutatkoztak meg igazán. Csupán egy másodpercig tartó (de micsoda másodperc!) viaskodás végén kicibáltam bajszos ellenfelemet a számára biztonságot nyújtó őserdőből. A küzdelem azonban ezzel még nem ért véget. Hol jobbra, hol balra tört, keresvén azokat a helyeket, akadókat, melyekkel szabadulását segíthették volna elő, én azonban nem engedtem. Jól begyakorolt mozdulatokkal szelídítettem meg, majd húztam merítőm fölé. „Csodálatos! Egy picit talán nagyobb, mint az előző." - nyugtázom széles mosollyal.

A sűrű akadó előtt bánjunk keményen ellenfelünkkel

Tubertini Prisma match bot ideális választás azok számára, akik egy rugalmas, de a végtelenségig terhelhető botot szeretnének

Horogszabadítást követően Ő is ment a hálóba, pontosabban csak ment volna, mivel a haltartómba helyezéskor feltűnt, hogy a körülbelül huszonöt kifogott kárászból mindösszesen öt nézett rám rabsága miatt szemrehányóan. Szabadulásuk okát nem sokáig kellett vizslatnom, mivel öt megmaradt kárászomból egy már félig kilógott azon a méretes lyukon, melyen a többiek is megszöktek. Széles vigyorral vettem tudomásul a szökés hírét, majd „Portréra fel!" felkiáltással készítettem közös képet, a még rabigát viselő pikkelyes barátaimmal.

Kora tavaszi zsákmány, a megszökött kárászok nélkül

Írta: Hajagos-Tóth Tamás
Fotó: Hajagos-Tóth Tamás