2011. április 13.Maty-éri életkép

Egész jól sikerült a mai nap, mivel mind a ketten (kedvesem és én) hamar hazaértünk a munkából. A nap is magasan jár még, és az óraállítás, valamint a hosszabbodó nappaloknak köszönhetően már egész sokáig világos van. Nem is töprengtünk sokáig, milyen programmal üssük el a délután hátralevő részét. Irány a part!

Pontosan délután negyed öt! - pillantok az órámra, miközben kiszállunk kedvesemmel a kocsiból. Kellemes, meleg napsütés fogad kint bennünket meglepően kevés horgásszal. Igaz, hétköznap van, de a Maty-éri horgászhelyek általában ilyenkor is tömve vannak horgászokkal. Legalább könnyen találtunk olyan helyet, ahol a rakós bot is kényelmesen hátratolható. Nem kell félni, hogy egy az úton közlekedő autó, motor, vagy elektromos bicikli (becenevén a csendes gyilkos), egy pillanat alatt rommá törheti féltett szerszámunkat, kellemetlen perceket okozva mindkét félnek a parton.

Az előkészületekkel és a kipakolással nem sokat vesződöm. Két kilogramm kora tavaszi mixemhez kevés vizet és Aktivátort öntök, majd míg dolgoznak az ízek, felállítom ládám és összerakom rakós botom. Minimális mennyiségű felszerelést pakolok össze. Hétköznapi horgászatoknál egyébként sem sok értelmét látom a topset erdőnek, így poharast sem pakolok ki. Részben mert lusta vagyok hozzá, részben pedig mert ezen az oldalon egyébként sem zavarja a halat a feje fölött való kopogás. Persze folyamatosan azért nem fogok csobogni.  Kezdetben a húsz, harminc percenkénti, két-három gombócos rádobálást tervezem, de ne rohanjunk ennyire előre. Egyelőre még pakolok. Ha már kézbe veszem a topsetet, akkor szereléket is rakok rá, majd utána igazítok az etetőanyagon. - gondolom magamban. Másfél grammos Seria 47-es úszó mellett döntök. Jó kis univerzális méret. Érintőre, vagy, ahogy Erdei Attila barátom szokta mondani, halálérintőre állított eresztékkel szeretném kezdeni mai napi horgászatom. Innen könnyen el lehet mozdulni bármelyik irányba, ha a halak úgy kívánják.

Ezzel is megvagyok, már csak le kell ellenőrizni a pihentetett etetőanyagot. Kevéske vizet, fél deci csontit és egy doboz csemegekukoricát még adok hozzá, majd nekilátok alapozó gombócaim meggyúrásának.


Fél öt. - pillantok órámra az utolsó gombóc bevetése után. Még, hogy a rakózás sok nyűggel és vesződséggel jár. Valamivel kevesebb, mint negyed óra kellett az összes előkészülethez Mormogom kedvesem felé, ki a mellém leterített pléden élvezi a tavaszi nap melegét, mit sem törődve az én félhangosan kimondott gondolataimmal.

Nem sokat kell várnom az első kapásra. Sőt, igazán várnom sem kell. Mire kényelmesen elhelyezkedek a ládámon, bóbitám ólmokat vesztett pozícióba ugrik a víz tetején. Izmos, fürge kis kárász akadt a horgomra, melyet pillanatok alatt az ölembe reptetek. Elég kemény, nyári cájggal pecázok, így nem kell rettegnem egy reptetés közben bekövetkező előkebúcsútól.



"Gyorsan megjött az első hal!", lelkendezett Zsuzsanna mellettem, majd finoman megpróbál rábeszélni, hogy vacsorára vihetnénk haza négy-öt darab halat. Csak hát, aki fogta az pucolja, felállás van, így nekem nem nagyon fűlik hozzá a fogam. Egyébként sem tettem be haltartót a vízbe, mivel feleslegesnek tartom törni a halakat. Hamar megegyezünk, hogy legközelebb eleve úgy indulunk neki, de a ma esti halvacsora elmarad.

A folytatásban sem unatkozom. Egyre másra jönnek a kárászok. Már-már azt is mondhatnám, hogy gépies tempóban szedegetem őket. A ma itt megfogható felső súlyhatár csak a horgász sebességén múlik. Minden betolásra elkapja valamelyik kis mohó a nagy csonti csokorral megtűzdelt horgomat.


A kapások mikéntjéből azonban hamar kapcsolok, „áldozataim", ha nem is sokkal, de a fenék fölött tartózkodnak. Persze az eresztékhez nyúlni még lusta vagyok, így inkább kiterítem cuccomat.

„Ezzel meg mi történt!" fakad ki belőlem hangosan. Úszóm, mint aki kicsit túllőtt pálinka adagján, látványosan bukdácsol a víz tetején. „Ennyire fent is lennétek?" - villan át rajtam a gondolat-, de már bevágás és akasztás közben érzem, igen aprónyi halacskával akadtam össze. Igazi süllőcsemege újabb áldozatom. „Régen, a leeresztés előtt, de sokan voltatok!". Közlöm vele, miközben óvatosan megszabadítom méretéhez képest igen termetes piercingjétől. Bár a kilendítősödi próbálkozásomnak köszönhetően, még fogok pár darabot, jelenlétük számomra inkább örvendetes, mint bosszantó. Frissen telepített süllőállomány jut az eszembe, mely talán pár év múlva ragadozó szinten is visszahozza eme nagyszerű víz régi hírét (persze itt most nem a törpés korszakra gondolok).


Tucatnyi sneci után megunom lendítősdi játékomat, inkább húzok vissza közel úszónyit eresztékemen, majd hat-nyolc szem csontival próbálom meg újra. A folytatás a kezdéshez hasonlóan alakul, különbség csak annyi, hogy javulnak a feltolós/elhúzós kapások arányai.

Önfeledt kárászozásomat egy halőr „zavarja" meg. Barátiasan üdvözöljük egymást, hiszen sokszor találkoztunk már itt kint. Kellemes hangulatú beszélgetésünk, hamar a halakra terelődik, mely közben a „pontyot fogtál?" kérdés megütötte a fülemet, hisz valóban úgy belefeledkeztem az apróhalazásba, hogy nemesebb társairól meg is feledkeztem. „Na, majd most! Nézzük, működik-e a csali szelekció!"- fakad ki belőlem, és óriási kívánatos csonti csokromat egy szem puha csemegekukoricára cserélem, némi eresztékállítással egybekötve. Ezt persze már nem cibálják az apróságok, így van időm megpihentetni a nagy pörgésben elfárad izmaimat.

Persze, mint ahogyan a Nagy Ho-Ho-Horgász mesében is, most is figyelik tevékenységemet halaim, így még mielőtt nagyon megpihennék, máris merülős kapás jelzi, vendégem van. Bevágást követően azonnal érzem, nem kárásszal, hanem bajszos rokonával akadtam össze. Persze a fárasztás nem tart sokáig, lévén ellenfelem nem a termetesebb példányok közül való. Óvatos szabadítás a horogtól, majd „Nőj nagyobbra!" felszólítással engedem útjára ellenfelemet.
„Csak itt vannak ők is!",  jegyzi meg a halőr, majd tovaindul másokat is ellenőrizni.


Horgászatomból hátra lévő kis időt már kukoricával horgászom végig, bízva egy nagyobb, méretes (ami itt nem csak centimétert, hanem súlykorlátot is jelent) ponty megjelenésében. A kispontyok hatalmas tömege azonban akkor sem adna esélyt egy méretesebb példány megfogására, ha egy véletlen az etetésre tévedne. Ennek ellenére, ha nem is olyan tempóban, mint a kárászokat, de folyamatosan fogom első pontyom ikertestvéreit. Szép, egészséges, egy ívásból való pikkelyes pontyok, mely pár év múlva igazi eldorádóval kecsegtetik majd az idelátogatót, ha néhány húsra éhes horgász ki nem játssza éber halőreinket.


A ma délutáni tapasztalatok alapján elmondható, hogy a halak, ha még nem is a nyári időszakban tapasztalható étvággyal esznek, de már intenzíven csipegetnek, így remélhetőleg a hétvégi Walterland-MAHOR Kupán is igen gazdag fogásokkal büszkélkedhetnek majd a versenyzők.