Termékek

AdalékAromaBotBottartóDobozok, ládákCsalikKiegészítő, kellékErnyőEtetőanyagBojliFőtt magvakHaltartó, merítő, csalihálóPelletHorogMűcsaliTalicskaÓlomOrsóRuházatSzék, ágy, fotelSzettTáska, botzsák, száktartóÚszóVersenyládaDVD-k, KönyvekVödör, dézsaZsinórBojlis kellékekFeeder / fenekezős horgászat kellékeiRablóhalas kellékekRakós botos horgászat kellékeiÚszós horgászat kellékei

2011. augusztus 16.Mese, mese, meskete. Tiszakécskén jártunk

Hozzászólások (2 db)

Történetünk jóval az EOB középdöntő előtt játszódik, mikor is két jó barát útra kelt, hogy megismerkedhessen a Tiszakécskei Holt-Tisza pikkelyes lakóival. A többedmagunkkal való horgászat pedig nem csak nevetésekkel és szórakozással teli kikapcsolódást jelent, hanem alkalmat nyújt némi kísérletezésre is, de induljunk el az elejétől.

Mese, mese, meskete. Tiszakécskén jártunk

A Tiszakécske határán elterülő Holt-Tisza ágról igen sokat hallunk az utóbbi időben. A tavalyi (2010) elődöntő óta több rangos megmérettetést is szerveztek a vízen, mely sokak érdeklődését felkeltette. Az idei középdöntő közeledtével pedig az eddiginél is többen látogattak el a titkok kifürkészésére. Ilyen, valamint a már híresen szép dévérekről szóló mendemondák hatására indult el két főszereplőnk, Dohány Péter és Tóth Zsolt is Tiszakécskére vadászni, akarom mondani, horgászni a „nagy Ő-re".


Több rangos esemény is hírt vitt a Tiszakécskei Holt - Tisza halállományáról




Főhőseink: Dohány Péter és ...




... Tóth Zsolt


Főhőseink pontban reggel hét órakor találkoztak a város szélén elhelyezkedő, sokak által nagy becsben tartott helység előtt, a csehónál. Természetesen nem a korai lerészegedés végett, hanem az elmaradhatatlan papírok (napijegy) kiváltása ösztönözte kocsmázásra főhőseinket. Egy kávé azért még belefér! - pillantottak órájukra a srácok. A finom 50%-os nedűt majd a parton, hogy jobban menjen a horgászat. A jóleső koffeináradat közben egy, a kocsmában üldögélő horgásztárs hamar felvilágosítja szereplőinket, hogy jókor jöttek kedvenc vizére, hiszen tegnap reggel telepített a vezetőség pár mázsa kiló körüli tükörpontyot a gazdagabb fogás érdekében.

A partra érve tisztes távolságra pakoltak ki szomszédjaiktól, hogy véletlen se zavarják meg horgászatukat. A felkészülést most kivételesen nem az etetőanyag keverés indította. A ládák felállítása, botok kipakolása után még tanakodtak keveset, mit is keverjenek a nem várt frissen telepített pontyoknak. Végül úgy döntöttek, hogy Péter inkább a keszegek felé veszi az irányt, míg Zsolt megpróbálja horogra csalni a Tiszai holtág bajszos lakóit.


Mit Keverjünk?


Kilenc órára el is készültek a fiúk. „Indulhat a horgászat"? - néztek egymásra kérdően, majd útnak indították csalogató gombócaikat. Az alapozást mind a ketten kézzel végezték, a ráetetésnél azonban már szigorúan a poharazásé volt a főszerep.


Alapozás és a ...




... ráetetés mikéntje


Az első halra nem sokat kellett várni. Alapozást követően talán öt perc telt el, mikor Péter úszója határozottan alámerült, mint egy veszélyt érzékelő tengeralattjáró. Nem tudom, ki lepődött meg jobban (Péter vagy az akasztott bajszos harcos), de ellenfele erős nyargalászásba kezdett szereléke végén. Peti hamar átvette az irányítást és gyakorlott mozdulatokkal terelte szákba ellenfelét.


Első halra nem sokat kellett várni




Frissen telepített kis tükrös vette föl a nagy szúnyogcsokorral csalizott horgot


Az erősnek mondható kezdést igen komoly visszaesés követte. Közel egy órás néma csend lepte meg az etetéseket, mely igen csak kérdőre vonta felkészült horgászainkat. „Valamit rosszul csinálunk?" Megannyi itt megrendezett versenyen gyakran tapasztalt dolog volt, hogy alapozást követően közel egy órás csend telepedik az etetésekre. „Ez vajon most is így lesz?" - záporoztak a kérdések. A válasz azonban egyelőre nem érkezett. A match botos horgászatot, mint lehetőséget az idő közben viharossá erősödő szél teljesen lehetetlenné tette. Maradt hát a rakós bot.


Ha nincs kapás változtassunk! Csak megtalállak benneteket! - gondolta Péter


Közel 50 perc telt el a horgászatból, mikor Zsolti úszója szépen lassan, komótosan elindult a szél keltette áramlatokkal szembe. Egy pillanatra Főhősünk sem akart hinni a szemének, de a kapás az kapás! Határozott bevágással akasztotta meg ellenfelét, ki a horog okozta szúrástól nagyot ugrott a meder közepe felé. Zsolti ügyesen állította meg pontyát, majd határozott mozdulatokkal tessékelte maga elé ellenfelét. Rövidítést követően pedig egy gyors mozdulattal már partra is segítette egészséges tükrösét.


Gyere csak vissza!



Végre! Nagyon vártalak már!


Mire Zsolt megszákolta ellenfelét, Péter is fárasztott. Persze az ő ellenfele már a várva várt dévér. Kicsit bizalmatlan mosollyal nyugtázta keszegét, majd a következő betolás előtt már tolta is szúnyoggal megfűszerezett gombócát. Zsolti is hasonlóan cselekedett. Bár Ő szúnyog helyett kukoricával és csontival kényeztette etetésére érkezett bajszosait, majd nagy csonti csokorral vette üldözőbe következő áldozatát, melyre nem sokat kellett várni.


Zsolti pontyára Péter dévérrel válaszolt


Szépen lassan helyre állt a rend. Hol az egyik, hol a másik fogta a halakat. Etetésüknek köszönhetően Péter inkább a dévér fogásban jeleskedett, míg Zsolt főleg a frissen telepített pikkelytelen tükrösökből terelt többet szákjába. Persze ez nem jelentette azt, hogy egy-egy hal ne tévesztett volna „horgot", de az etetésükből adódó különbségek remekül meglátszottak.


Helyreállt a rend, megérkeztek a halak


Horgászatuk következő három órája, ha nem is paradicsomi körülményeket hozott szereplőinknek, de határozottan jókedvet csalt a vízpartra. Hamarosan már nem is a mostani horgászat, hanem egy sátrazással, finom „karcmentes" pálinkával egybekötött újabb kikapcsolódás izgatta a fantáziákat, melyről ígérem újfent beszámolok.


A kellemetlen időjárás ellenére gazdag zsákmánnyal fejezték be főhőseink horgászatukat



Írta: Hajagos-Tóth Tamás
Fotó: Hajagos-Tóth Tamás

Kapcsolódó Termékek

  • MAROS MIX Kiszerelés kg: 1 Méret gr: Méret: Szállítási hossz cm: Hossz m:
  • TUBERTINI Méret gr: Méret:
  • MAROS MIX Ízesítés: Dévér special Kiszerelés kg: 1 Szemcseméret: közepes Íz/szín: brassem/világosbarna
  • MAROS MIX Méret gr: Méret: Megnevezés: XXL Sweet Kiszerelés kg: 1
  • MAROS MIX Megnevezés: XXL Kiszerelés: 1
  • TUBERTINI Méret gr: Méret: 15 Szállítási hossz cm: Hossz m: db/csom: 25

Hozzászólok



Hozzászólások

2011.08.20. 08:05 mese

szép, szép, de ennek a cikknek semmi értelme!
két ember horgászott valahol.. valamikor???

2011.08.16. 14:26 Sámson

Ez nem igaz! Nem ott volt!
:) :) :)


Kapcsolódó írások


További írások


Hírarchívum


Lap tetejére
«« Vissza az előző oldalra
Magazin Online TV