Termékek

AdalékAromaBotBottartóDobozok, ládákCsalikKiegészítő, kellékErnyőEtetőanyagBojliFőtt magvakHaltartó, merítő, csalihálóPelletHorogMűcsaliTalicskaÓlomOrsóRuházatSzék, ágy, fotelSzettTáska, botzsák, száktartóÚszóVersenyládaDVD-k, KönyvekVödör, dézsaZsinórBojlis kellékekFeeder / fenekezős horgászat kellékeiRablóhalas kellékekRakós botos horgászat kellékeiÚszós horgászat kellékei

2010. február 24.Léki keszegezés

Hozzászólások (2 db)

A léki horgászat többnyire csukafogást jelent a hazai horgászok körében. Aki próbált már békéshalat fogni lékből, az tudja, izgalmas és sikeres is lehet a téli keszegezés. kettő héttel ezelőtt, ezt a fajta horgászatot próbáltuk ki, nem is akármilyen sikerrel. Komáromi Levente a horgászatot megelőző második napon vágott néhány léket, majd egy kevés etetőanyaggal tette kívánatosabbá a helyet a halak számára. Ha már ott volt, horgászott is a friss lékből.

Léki keszegezés


Lelke mélyén talán ő sem reménykedett nagy fogásban, de az alant lakók másként gondolták. Csengett is a telefonom azonnal, s mesélte a délutáni horgászat eseményét.



Több keszegről és imponáló méretű pontyokról is szó esett. Csak azért nem volt bennem kétely, mert ő mesélte. Megbeszéltük, szombaton ismét meglátogatjuk az addigra már várhatóan újra befagyó lékeket.
Rendkívül hideg lett szombatra. A hőmérő mínusz tíz fok körül mozgott.
Alaposan felöltözve kivonultunk a lékekhez, amiknek az újra vágásához láttak a fiúk.


Ehhez persze klasszikus eszközt, a nagyfejszét találták a célravezetőbbnek. - Na, most zavarjuk a világvégére a halakat - gondoltam, és ki sem csomagoltam a fényképezőgépet.
A kis csapat felszerelte botjait, majd mintha dudaszóra várnának, néztek rám várakozóan.

- Elő kellene venni a gépet, mert kezdenénk a horgászatot. - monda Levente.

- Mire ti itt a kalapálás után halat fogtok, arra egy egész rajzszakkört is toborzok - próbáltam viccelődni, de nem értettem igazán, miért is kellene sietni.


A fiúk mosolyogtak, aztán elkezdték a horgászatot. Tényleg lekéstem az első halat. Marossy László kezdte meg a halfogást, az indulástól úgy harminc másodpercre.

- Na, majd a másodikig lesz időm felkészülni - vetettem oda egyre kisebb magabiztossággal. Aztán majdnem arról is lekéstem.

Csak azért tudtam lefotózni, mert két kiló feletti ponty volt, és Pék Miki apró kis botja nem ehhez volt szerelve. Így a fárasztás eltartott egy kis ideig.
A szép pikkelyes azonban sérülés mentesen úszta meg a kalandot, mindössze egy fotó erejéig kellett a hideg levegőn tartózkodnia.



Levente igazított egy kicsit a szerelékén, aztán nála is beindult a halfogás. Dévérek, pontyok akadtak horogra szép számmal.
A hosszú botok talán túlzásnak tűnhetnek, de nem lehetett a szerelékkel nagyon finomkodni. A fogások háromnegyed része ugyanis ponty volt.


Ezek a pontyok aztán a hideg ellenére is próbára tették a horgászok ügyességét. Érdekes látvány volt, ahogy a fiúk a léktől több méterre állva, hosszú percekig fárasztották a halakat.
A lék széle hamar megsértheti a zsinórt, így ennek kivédése külön feladat volt. Mindezt négy méterről csinálni pedig már egyenesen kihívás.


A rendkívüli hideg viszonylag rövidre szabta a horgászatot. A nap legnagyobb fogásáról azonban így is lemaradtam.
A hét kilós ponty több, de kisebb társával együtt aktívan táplálkozott a lék környékén, így hát nem is kerülhette el sorsát.


Mindenesetre érdekes nap volt a szombati. Ennyi halat fogni egy szép tavaszi napon is komoly eredmény.

- Valami van a levegőbe - mondogattuk egymásnak tréfásan. Hogy mi, persze nem tudtuk, de hogy a vastag jég alatt mi történt, arról még kevesebb elképzelésünk volt.















A hétvégénket mindenesetre széppé varázsolta a léki keszegezés.

Molnár Zoltán  


Hozzászólok



Hozzászólások

2011.11.01. 14:02

egy nap kb meggyi halat fogtok léken

2010.02.24. 09:28 Gere

Nagyon szépek azok a halkak, de remélem már csak emlékek, mert itt a tavasz!
Vagy mégsem? Tudtok valamit?


Kapcsolódó írások


További írások


Hírarchívum


Lap tetejére
«« Vissza az előző oldalra
Magazin Online TV